A 19. században nem volt gyakori, hogy nő alapítson múzeumot: a nagyszebeni Brukenthal Nemzeti Múzeum Samuel von Brukenthal gyűjteményét bemutatva, hivatalosan 1817-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, a báró halála után, az ő végrendelete szerint; az Erdélyi Nemzeti Múzeumot pedig 1859-ben alapították meg Kolozsváron, ebben gróf Mikó Imre játszott döntő szerepet.

Székelyföldön azonban Csereyné Zathureczky Emília volt az, aki 1875-ben látogathatóvá tette magángyűjteményét az imecsfalvi kúriában, és a kiállított tárgyak között nemcsak a család értékei, hanem a Csereyné által gyűjtött régiségek, oklevelek, érmek, kőkorszaki és bronzkori leletek is helyet kaptak. Korábban a fiai mellé nevelőként hívott Vasady Nagy Gyula könyvkereskedő természettudományi és éremgyűjteményét is megvásárolta, és ugyancsak Vasady volt az, aki nemcsak e kiállítás létrehozásában, hanem a további, széles körű gyűjtésekben is Csereyné segítségére volt. 

Ugyanakkor a nemesasszonyt nemcsak a gyűjtés és kiállítás foglalkoztatta: a tárgyakat azonosította, gondoskodott biztonságos tárolásukról, és leltározta is azokat. Erről tesz tanúságot a múzeum első látogatási naplója, amely 1875. június 20-tól fogva rögzíti a múzeum látogatóinak nevét és lakhelyét, emellett pedig szakszerű leltárkönyvet is tartalmaz. A pergamenbe kötött füzet ma is megtekinthető a Székely Nemzeti Múzeumban. A többek között fa- és vastárgyakat, bécsi porcelánokat, okiratokat és ékszereket is tartalmazó tárlatot bemutatták Budapesten is, a Nemzetközi Régészeti Kongresszuson, amely után 1876-ban Kossuth Lajos Csereynének adományozta Bem tábornok 1848-as érdemrendjét.

Cserey-múzeum helyett Székely Nemzeti Múzeum

Míg Zathureczky Emília korábban a Cserey-múzeum néven gon­dolkodott, az alapítólevélben a Székely Nemzeti Múzeum megnevezés áll. Gyűjteményét az új múzeumnak adományozta, és Sepsiszentgyörgyre költöztette, a Székely Mikó Tanoda épületébe. Az ott kapott helyiségek tatarozásának, felszerelésének költségeit teljes mértékben vállalta, emellett a múzeumnak pénzgyűjtés céljával rendezvényeket szervezett Csíksomlyón, Baróton, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán. 

Míg a Székely Nemzeti Múzeum első igazgatója, vagyis őre Vasady Nagy Gyula lett, Csereyné töretlenül dolgozott tovább: folytatta a gyűjtést, más múzeumok vezetőivel levelezett, magángyűjteményeket mentett meg, szorgalmazta a gyűjtött okiratok közzétételét, és értékes tárgyakat adományozott az Erdélyi Kárpát-Egyesület Táj- és Néprajzi Múzeumának is.

Társadalmi szerepvállalás

Múzeumalapítói tevékenysége mellett a kézdivásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet alapító elnöke volt: utóbbi egylet tartotta fenn 1886 és 1897 között a Háromszék vármegyei szegénymenházat, illetve hozta létre és tartotta fent a sepsiszentgyörgyi női ipariskolát. Emellett Csereyné alapító tagja volt a Háromszék vármegyei Erzsébet árvaleány nevelőintézetnek, a Stefánia menedékháznak és a Rudolf Kórháznak is.

Magánéletében azonban számos csapás érte: az 1823-ban született leány gyermekkora nagy részét Olaszteleken, Baróton és Nagyajtán töltötte, majd 1842-ben férjhez ment Cserey Jánoshoz, akiről Kelemenné Zathureczky Berta – Csereyné unokahúga – a következőt írta Emília életének összefoglalójában: „egész életén keresztül érezte a rendes tanulás hiányát”. Férjével az imecsfalvi kúriában éltek, házasságukból pedig hat gyermek született, akik közül csak ketten érték meg a felnőttkort, mégis, az 1875-ben megözvegyült édesanyát egyetlen gyermek sem élte túl. Ákos fia, aki a legtovább élt, édesanyja halála előtt két héttel hunyt el.