A legfontosabb tudnivaló – bármennyire is meglepően hangzik –, hogy szinte minden fás szárú növényből nevelhető bonszai. A titok nyitja a rendszeres gyökér- és ágnyírásban, a célirányos alakításban, valamint a szűk edény biztosította korlátozott térben rejlik. A fafajták kiválasztásakor legelőször azt kell eldönteni, hogy a lakásban vagy kint, a szabadban szeretnénk-e tartani a növényt.

Egzotikus vagy hazai?

Szobai környezetben a Ficus retusa – más néven kislevelű fikusz – a leghálásabb, legellenállóbb, kezdők számára is kiváló alapanyag, de a kínai szil és a fukien tea néven ismert Carmona is közkedvelt, magas fényigényű fajta. Aki viszont a hazaira esküszik és a megszokott, természetes formákra vágyik, az a szabadban hazai fajtákkal is érhet el sikereket. Az őshonos európai fajok, mint a hazai erdeifenyő, a gyertyán, a bükk, a különféle juharok, a galagonya vagy a kökény mind remek választás. Télen azonban – hiába télállók – a tálban lévő gyökérzetüket óvni kell a hosszan tartó, erős fagyoktól, erre a legegyszerűbb megoldás, ha cserepestől a földbe süllyesztjük őket.

A miniatűr fák karakterét alapvetően két fő technikával alakíthatjuk ki: metszéssel és drótozással. A munkához csak néhány alapvető eszköz szükségeltetik. A legfontosabb egy éles metszőolló vagy homorú ágvágó fogó, amely tiszta vágási felületet hagy, így a seb gyorsabban gyógyul. A formázáshoz puha réz- vagy alumíniumdrótot használjunk, amellyel finoman a kívánt irányba terelhetjük a hajlékony ágakat, s ami még elengedhetetlen: egy megfelelő méretű, lapos, jó vízelvezető nyílásokkal ellátott kerámiatál, amely szilárd alapot biztosít a fának.
Az alakítás során számos klasszikus stílus követhető: a chokkan a szabályos, egyenes törzsű fát mintázza, a moyogi a természetben leggyakrabban látható meghajlott, hullámzó törzset idézi, a kengai (azaz a vízesésstílus) a sziklaszirtre emlékeztető módon, a tál pereme alá bukó ágrendszerre hasonlít, míg a yose-ue stílus több fa közös tálba ültetésével egy miniatűr erdő látványát nyújtja.

Első lépések

Az alapanyag beszerezhető magról is, de a leggyorsabb és legegyszerűbb út egy vastagabb törzsű faiskolai növény megvásárlása, ami aránylag olcsó és azonnali sikerélményt nyújt. A természetből való kiemelés, az úgynevezett jamadori komoly szaktudást igénylő folyamat, amely kizárólag engedéllyel végezhető, hacsak nincs hozzá megfelelő fa a saját területünkön. A művelet csak kora tavasszal végezhető, kezdőknek nem ajánlott, ám nagy előnye, hogy szinte azonnal egy kész bonszait kapunk, ráadásul a sziklás, szegényes talajon természetes módon törpült fák rendkívül értékesek és karakteresek. Megfelelő tapasztalat hiányában azonban az átültetési sokk miatt a kiemelt növények könnyen elpusztulhatnak.

Ha kész bonszai vásárlására adjuk a fejünket (ez a legegyszerűbb megoldás), a legfontosabb, hogy alaposan megvizsgáljuk a kiszemelt példányt, a jó bonszai törzse ugyanis alul észrevehetően vastagabb, mint felül, a gyökérfője pedig szép terpeszben látható a talaj felszínén. A leveleknek élénknek és kártevőktől mentesnek kell lenniük, a fának pedig szilárdan kell ülnie a tálban. Különösen figyeljünk a talajra: a minőségi bonszaitalaj nem tömör virágföld, hanem szemcsés, jó vízelvezetésű agyag- vagy granulátumkeverék, amely megakadályozza a gyökerek rothadását. A bonszai nevelése tehát nem sprint, hanem lassú séta a természettel, amely évtizedeken át nyújt megnyugtató örömet gondozójának.