A felújított csobotfalvi emlékműnél tartottak megemlékezést

Csíksomlyó, Csobotfalva és Csíkcsomortán világháborús hőseinek állít emléket a csobotfalvi temetőben magasodó csaknem százéves obeliszk, amelynél tegnap első alkalommal gyűlt össze a közösség, hogy megemlékezzen halottairól.

Kovács Andrea
A felújított csobotfalvi emlékműnél tartottak megemlékezést
Tisztelgés a közösségi összefogással felújított obeliszknél. Él a hősök emléke Fotó: László F. Csaba

Az első világháborúnak véget vető, 1918. november 11-én aláírt fegyverszüneti szerződés évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést a csobotfalvi temetőkertben álló emlékműnél tegnap. Az obeliszket 1930-ban állították a három település 86 hősének emlékére. Most először gyűlt össze a közösség az idén felújított szobornál, hogy tisztelettel adózzon az elesettek előtt.
Mint elhangzott: a történelmi Magyarország – becsülhetően – 660 ezer katonája esett el a harctereken, közöttük 25 csíksomlyói, 25 csobotfalvi és 36 csíkcsomortáni honvéd is. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Emlékállítók

Érdeklődésünkre az emlékmű felújítását kezdeményező Bodó István helytörténész elmondta: az utóbbi időszak társadalmi körülményei Erdélyben nem kedveztek a háborús múlt méltó őrzésének, a közösségi összefogással megújult emlékmű és az ünnepség ezért is méltó tisztelgés azok előtt, kik életüket adták a hazáért.

– Először gyűltünk itt össze, hogy megidézzük az első világháborúban elesett 86, valamint a második világháborúban elesett 46 hős emlékét. A múlt tisztelete, a közösségi összetartás és a jövő nemzedékeinek tanítása a mi felelősségünk. Mert amíg emlékezünk, addig élnek ők is, és addig marad élő a szülőföld történelme

– hangsúlyozta.

A felújított csobotfalvi emlékműnél tartottak megemlékezést
Tisztelgés a közösségi összefogással felújított obeliszknél. Él a hősök emléke

Erejükön felül szolgálták a hazát

Fodor Tamás, Magyarország Csík­szeredai Főkonzulátusának ve­zető konzulja úgy fogalmazott: az emlékmű történelmi és lelki jelentőséggel is bír: jelképei – az országalma és az oroszlánok – a bátorságot, a hősiességet és a hazaszeretetet idézik. Somlyó, Csomortán és Csobotfalva közösségei mindig erejükön felül szolgálták a hazát, és ma is példát mutatnak összefogásból és hagyománytiszteletből, mondta. Hozzátette: köszönet illeti azokat, akik a felújítást megszervezték és megvalósították – kiemelten Bodó Istvánt. A közösség összefogásának köszönhetően a hősök nevei újra olvashatóan hirdetik: a múlt áldozataiból épül a jövő tartása.

A felújított csobotfalvi emlékműnél tartottak megemlékezést

Tanulságok a jövőre

– A világháborúk hőseire emlékezve nemcsak a múltat idézzük, hanem a jövőbe is tekintünk. A történelem áldozatai arra emlékeztetnek, hogy a béke és a nemzeti összetartozás értékei soha nem maguktól adottak, őriznünk kell őket. Múlt héten Beregszászon jártam, hihetetlenül mély nyomokat hagy a kárpátaljai magyar közösségben a három és fél éve dúló háború. Ott szerzett tapasztalataim igazolják, milyen törékeny a mindennapi biztonság, és mennyi erőt adhat egy közösség hite, kitartása és reménye. Innen nézve a mi nehézségeink is más fényt kapnak: felelősségünk, hogy méltón éljünk a béke ajándékával

– fogalmazott Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. A megyeszékhelyen négy háborús emlékmű van – a csomortáni Szent Péter-plébánia, a csíktaplocai plébánia, a Szent Kereszt-plébániatemplom és a csíkzsögödi plébániatemplom mellett –, így jövő évtől az ünnepi megemlékezést más-más helyszínre szervezik, hogy az emlékezés élő hagyomány maradjon – jelentette be az elöljáró.
A szabadtéri ünnepség az emlékmű megszentelésével, koszorúzással, majd a magyar és székely himnusz közös eléneklésével zárult. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!