Egy rossz éjszaka után mindannyian nyűgösebbek vagyunk, de a Kaliforniai Egyetem kutatói szerint az alváshiány sokkal mélyebb sebeket ejt rajtunk: szó szerint kiöli belőlünk a segítőkészséget. Egy, a PLOS Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány rávilágít, hogy az alvás hiánya nemcsak egyéni nyűg, hanem a közösségeinket összetartó emberség és szolidaritás lassú leépülése is.

A kutatók funkcionális MRI-vizsgálatokkal kimutatták, hogy már egyetlen átvirrasztott éjszaka után is drasztikusan csökken az aktivitás az agyunk szociális megismerésért felelős hálózatában. Ez a terület felel azért, hogy átérezzük mások helyzetét és önzetlen döntéseket hozzunk. Alvás nélkül ez a belső iránytű lekapcsol, és a segítségnyújtási kedvünk zuhanni kezd, függetlenül attól, hogy egy idegennek vagy egy közeli barátnak kellene kezet nyújtanunk. Ez az összefüggés a mindennapok során is tetten érhető: otthoni környezetben vizsgált önkénteseknél már a minimális éjszakai alvásromlás is fukarabbá és közönyösebbé tette őket másnap.

A legmegdöbbentőbb bizonyítékot a makroadatok szolgáltatták: tudósok több mint hárommillió jótékonysági adományt vizsgáltak meg, és kiderítették, hogy a tavaszi óraátállítás után – amikor mindössze egyetlen órányi alvást „veszítünk el” – az adományozási kedv tíz százalékkal visszaesett. Az éjszakai pihenés tehát nem csupán az egészség kulcsa, hanem az a láthatatlan társadalmi ragasztó is, amely összetartja közösségein­ket. Ha feláldozzuk az alvást a mindennapi hajtás oltárán, azzal akaratlanul is az emberségünket és empátiánkat építjük le.