Kupameccsel indítják az évet
A Craiovai Universitatea elleni kupameccsel indítja az új évet holnap a Hargita Kézilabda Klub, majd ezt követően január 25-ig négy bajnoki mérkőzést kell lejátszania a székelyudvarhelyi gárdának. A szombati találkozót 12 órai kezdettel rendezik az udvarhelyi sportcsarnokban.
Három hete a női kézilabda Román Kupa előselejtezőjében a székelyudvarhelyi Hargita Kézilabda Klub a Bákói Știința elleni magabiztos 40-28 arányú győzelemmel zárta a 2024-es évet és ünnepelte meg fennállásának 10. évét.
A női kézilabda másodosztály B csoportjának sereghajtója ellen szerzett hazai sikerével az udvarhelyi gárda jogot nyert, hogy indulhasson a hazai kupasorozat első fordulójában, amelynek mérkőzéseit szombaton és vasárnap rendezik.
Azt már korábban lehetett tudni, hogy győzelme esetén a Hargita KK a Craiovai Universitatea ellen küzdhet a Román Kupa első körében, az udvarhelyi lányok holnap déli 12 órától a városi sportcsarnokban fogadják a Dolj megyei együttest. Nehéz mérkőzés vár a Hargitára, a női élvonalban szereplő oltyán csapat a középmezőnyben telelt, eddigi tizenhárom mérkőzéséből hetet megnyert, hatot pedig vereséggel zárt, 21 pontjával a tizennégy csapatos mezőnyben a nyolcadik helyet foglalja.
A Hargita Kézilabda Klub fölöttébb sűrű menetrend elébe néz, két hét alatt öt mérkőzést kell lejátszania. Négy nappal a holnapi kupameccs után az udvarhelyi gárda megkezdi a bajnoki pontvadászatot is, jövő héten szerdán Vidombákon lép pályára, majd 18-án, szombaton a Fogarasi VSK látogatását fogadja. A január 22-én, szerdán rendezett újabb hétközi fordulóban a CS Prahova otthonába látogat a Hargita, majd 25-én, szombaton a CS Star Mioveni együttesét fogadják az udvarhelyi sportcsarnokban.
A női kézilabda másodosztály tíz csapatot számláló A csoportjában szereplő Hargita KK 11. forduló után a hatodik helyről várja a folytatást.