Rendkívül vékony a határvonal a siker és a kudarc érzése között a sportban, és ez nem csupán a felnőttekre igaz, sőt, fokozottan elmondható a gyerek sportolók esetében. Hogy mitől éli meg pozitívan és mitől negatívan egy-egy verseny, mérkőzés végeredményét az ifjú sportoló, számtalan dolog befolyásolja. A verseny/mérkőzés tétje, az aktuális hangulat, a forma, az ellenfelek milyensége stb. 
Hosszan lehetne még sorolni, ám egy dolog minden bizonnyal meghatározó, ez pedig a gyereket körülvevő, őket irányító, elkísérő felnőttek. Az edzők nagyon nem mindegy, milyen felvezetéssel, milyen célkitűzésekkel indítják el az adott eseményen az ifjakat. Meg kell-e nyerni minden összecsapást, „le kell-e nyomni” minden ellenfelet, csak a dobogó felső foka számít-e eredménynek?
És ott vagyunk mi magunk, a szülők, a „sportszülők”, akik vérmérsékletünktől függően biztatjuk a gyerekeket, és örülünk vagy éppen búsulunk velük együtt. Nagyon sokat számít, hogy mit képviselünk az oldalvonalon, küzdőtéren kívül. Tudunk-e örülni minden apró sikernek, vagy csak az aranyérmet értékeljük eredménynek? Egyáltalán ott tudunk-e lenni a sportoló fiunk, lányunk mellett teljes mellszélességgel, vagy azon bosszankodunk, hogy mit kéne tudjon már elvégezni, elérni, kivívni?

A minap egy kisebb focitornára kísértem el a fiamat. A pályán a csapattársaival együtt becsülettel küzdöttek, hajtottak, és csupán a döntőben, az aranyért zajló végső küzdelemben maradtak alul, igaz, ott alaposan kikaptak. A döntő meccs után néztem a fiamat, ahogy a pályán felszabadultan ünnepelte a második helyet és hatalmas lelkesedéssel biztatta erre csapattársait is. A döntőbeli kudarcot feledtette a siker élménye, nevesül, hogy több csapatot sikerült maguk mögé utasítaniuk, aminek ezüstérem lett a jutalma.
Jó érzés töltött el. Ha egy gyerek helyén tudja kezelni az adott eredményt, ha tud örülni annak, hogy ugyan a döntőben alulmaradt, de az erőfeszítései nem voltak hiábavalók, akkor van remény. Van remény arra, hogy egészséges, önbizalomtól duzzadó, megfelelő önértékeléssel és kudarctűrő képességgel rendelkező fiatalságot neveljünk. Ehhez pedig a sport és a sportban tevékenykedő szakemberek nagyon sokat tudnak hozzátenni. És mi, szülők is, méghozzá azt, ami az egyetlen dolgunk, ha a gyerekünk pályára lép: teljes szívvel szurkolni neki, biztatni és vele együtt örülni minden egyes apró sikernek. Hiszen, az ezüst is szépen tud csillogni. De még mennyire!