Igazat kell adnom Emmanuel Macronnak. A francia köztársaság elnöke azt mondta a párizsi ötkarikás játékok első napján, hogy erre az olimpiára száz év múlva is emlékezni fognak a sportbarátok. Szó, ami szó, mindeddig egyetlen olimpia megnyitója után sem fejezte ki nemtetszését a fél világ, beleértve a hollywoodi celebektől a kazánkovácsokon át a Vatikánig, mindeddig nem kellett versenyt elhalasztani, mert több volt a fekália egy folyó vizében, mint a homokszem, s mindeddig nem övezett ekkora felháborodást női ökölvívók versenye, mint most.
A botrány oka ismert: a férfias algériai Imane Helif úgy elverte a 66 kilogrammosok negyeddöntőjében mellette éhenkórász cinegemadárnak kinéző olasz riválisát, hogy az zokogva adta fel a kiegyenlítettnek semmiképp nem mondható, szerinte igazságtalan küzdelmet mindössze 46 másodperc után, mi több, a boxtól is egy életre elment a kedve: másnap bejelentette visszavonulását. Helifet tavaly a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) kizárta a világbajnokságról, mivel túl magas volt a tesztoszteronszintje, a vizsgálatok során XY-kromoszómákat találtak szervezetében, nem is keveset. Aki látta a ringben Helifet, tudja, miről beszélek. Ezzel szemben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy vélekedett, a versenyzőt agresszió érte a vébén, kizárásuk önkényes volt, ezért – mivel útlevelében nőként van feltüntetve – indulhat a női mezőnyben. „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson” – szögezte le a NOB elnöke.

Így hát Helif elindult a párizsi olimpián, tört, zúzott, a bronzérme máris garantált, az olasz lány kiütése után az olimpiák történetének első női magyar ökölvívóját, Hámori Lucát is egyhangú pontozással verte. A kőszegi öklöző a harmadik menet előtti szünetben sírva mondta edzőjének, nem tud nyerni, nincs hogy nyerni a női mezőnyben túl hosszú és izmos karú, egy sikaszói bognyeső erejével rendelkező algír ellen, akinek tesztoszteronszintje olyan magas, hogy mindenki mást hasonló eredmények produkálása esetén doppingvétség elkövetésének gyanújával azonnal kizárnának.
Érvek, ellenérvek milliói elhangzottak, leíródtak röpke néhány nap alatt a téma kapcsán, amelyek közül sajnos jó néhány nem tűr nyomdafestéket, és voltak olyanok is, amelyeket női jogvédők írtak, mondván, Helif nőnek született, nőként él és érez, meg kell adni neki az esélyt, hogy a világ legszebb sporteseményén szorítóba léphessen. Az esély megadatott, más kérdés, hogy a jogvédők egyenlőségről egyáltalán nem írtak, ezek szerint úgy vélik, rendben van, hogy egy genetikailag száz százalékban férfi, látszólag is férfi, erejét tejkintve is férfi az útlevele alapján viszont nő – aki nem mellesleg a spanyol FÉRFI ökölvívókkal készült a nagy versenyre, mert a nők Helif túl erős pofonjai miatt egyszerűen nem voltak hajlandók edzőpartnerei lenni – péppé verjen nőket. A hasonló helyzetekre kellene végre egy egyértelmű szabályozás. Helifnek nem lehet könnyű az élete, valahol sajnálom is, viszont tisztában lévén maszkulin adottságaival, sportszerűen egy olyan sportágat kellett volna választania, ahol nem jelent veszélyt ellenfelére nézve, mivel sem testfelépítése, sem ereje nem mérhető össze egyetlen női versenyzőjével sem. Mondjuk sakkoznia, célba lőnie kéne íjjal, pisztollyal, de minimum olyan sportágat válasszon, amelyben közte és az ellenfél között háló van.
Szóval igen, emlékezetes lesz ez az olimpia. Sajnos nemcsak a versenyzők sokszor emberfeletti teljesítménye okán, hanem azért is, mert Párizsban tojtak bele az esélyegyenlőségbe, az olimpia eszmeiségébe.
Na meg a Szajnába…