„Jogerős bírósági döntés nyomán visszakerült a román állam közvagyonába a 2018 decembere óta Sepsiszentgyörgy tulajdonát képező városi stadion, a Szabó Kati Sportcsarnokot is magában foglaló Szemerja negyedi sportlétesítmény. A többéves huzavona, helyi és központi vita után a város birtokába került létesítmény tulajdonváltását előíró kormányhatározatot a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Fóruma támadta meg a bíróságon” – írta a Háromszék napilap pár nappal ezelőtt, amely érdekes módon nem hozott közfelháborodást az erdélyi magyar közéletben.
Holott hozhatott volna, hiszen olyan abszurd indokok is fellelhetőek a per vesztét okozó ítéletek között, amelyek közhelyesen fogalmazva bicskanyitogatók.
A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Fóruma több kifogást is emelt a visszaszolgáltatást megalapozó kormányhatározattal szemben. Egyrészt több eljárási hibát, mulasztást is felsoroltak a közvitára bocsátás, a minisztériumi jóváhagyások, láttamozások, a sürgősségi elfogadás, valamint az átadás-átvétel kapcsán. A jogi érvek mellett a felperes szubjektíveket is felhozott. A jogerős ítélet indoklásába foglaltak szerint egyebek mellett azt állították, hogy a Municípiumi Sportklub, valamint a román sportolók hátrányos helyzetbe kerültek a csere által, a klubnak „saját otthonáért kell bért fizetnie”, miközben komoly bevételektől esett el a tulajdonosváltás miatt, illetve azt is felhozták, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kizárólag a magyar érdeket tartja szem előtt, Budapest érdekeit szolgálja, a létesítmény is csak az ingatlanjai miatt kellett stb.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy anno domini, amikor a Sepsi OSK feljutott az első osztályba, a mostani Szuperligába, akkor a román állam a tulajdonába tartozó létesítménybe semmit nem fektetett. Érdemes visszagondolni, hogy a Sepsi OSK hány alkalommal szólt a nézőkhöz, közmunkára, kalákára hívva őket.
És most érdemes közelebbi tájakra vonulni. Csak rá kell nézni a Vákár Lajos Műjégpályára és annak állapotára. Legutoljára nagyobb tatarozási munkálatokat Antal István néhai klubelnök idejében végeztek a már közel ötvenéves létesítményen. Az azóta eltelt időszakban évről évre egyre rosszabbak a körülmények, és a minisztérium, melynek fennhatósága alá tartozik a Sportklub, semmit nem áldoz az épületekre a kötelező fenntartási költségeken kívül. Érdemes elgondolkodni azon, hogy amennyiben Csíkszereda városa egy hasonló kormányhatározattal megszerezné a Sportklub ingatlanjait, hatalmas áldozatok révén egy tatarozáson esne át, majd egy perrel a román állam visszakapná, az milyen lenne…
Teljes mértékben megértem, a fentiek tükrében is, hogy a mindenkori csíkszeredai városi vezetőség vonakodik átvenni a létesítmények kezelését, a hatalmas anyagi megterhelésen túl is.