„Az a lényeg, hogy a személyes érdekeket félretegyük, és összefogjunk a városért. Ez lehet, hogy kicsit furcsán is hangzik az én számból” – mondta minap meglepő módon egy helyi önkormányzati képviselő, örökös tulipános jelölt az udvarhelyi rádióban. Nem tudni, a kijelentés mögött valamiféle kósza őszinteségi roham állt-e, netán sima kampányduma, de furcsán hangzott az ő szájából, annyi szent. Ha komolyan gondolta, akkor viszont megsüvegelendő, várjuk az összefogást, a nagy közös egymás nyakába borulást a városért, Székelyudvarhely sportéletéért, egyebek között. Nem vitás, a sport mellett rengeteg a teendő a szebb napokat is megélt székely anyavárosban, amely mellett már azok a települések is fényévekkel elhúztak, amelyek korábban Udvarhely hátát nézték. Itt van rögtön például a helyi közüzemek helyzete, amely évtizedek óta fekete lyukként nyeli el a közpénzeket, miközben a szolgáltatásai finoman szólva is jócskán hagynak kívánnivalót maguk után, s amely idén is elvitt egy rakás pénzt – éppen a felnőtt férfi kézilabdacsapat orra elől. Merthogy úgy döntöttek a tanácsosok, nem hagyhatjuk, hogy a távfűtésen lévők dideregjenek a télen, az cseppet sem melegíti majd fel őket, ha a VSK mondjuk legyőzi a Dinamót vagy a Steauát. A közüzemek, az egészségügy, az aszfaltozás mind-mind olyan terület, amelyekre hivatkozva bármikor bárhonnan lehet pénzt elvenni, így a sporttól is. Félreértés ne essen, ezek (is) fontos kérdések, de más a helyzet, ha tudjuk, hogy politikai alapon születik egy-egy ilyen döntés, márpedig – ne dugjuk strucc módjára homokba a fejünket! – legutóbb éppen politikai alapon kurtították meg a VSK költségvetését, hogy kampányévben keresztbe tegyenek a városi kézilabda élére álló polgármesternek.

Az megint más kérdés, hogy miért, mivel sikerült kivívnia a városvezetőnek egykori párttársai ellenszenvét, de itt és most az a tény, hogy minden bizonnyal szétszéled a felnőttcsapat, mi több, veszélybe kerül a többnyire magyar állami pénzen működő utánpótlás-nevelés is, hiszen a fenntartó joggal mondhatja: miért támogassuk mi az udvarhelyi kézilabdát, ha a város magasról tesz rá, és feláldozza a távfűtés oltárán az idén századik évét töltő udvarhelyi sportágat? Értelemszerűen minden politikus a saját csapatát tolja előre, s ebbe az igyekvésbe az is belefér, sajnos, hogy elgáncsolja a többieket. Nem kérdés: az önkormányzati döntés, amely gyakorlatilag ellehetetlenítette a felnőtt kézilabdacsapatot, hatalmas öngól.
Néhány éve dérrel-dúrral bejelentette a tulipános szövetség akkori sportminisztere, hogy a sportminisztérium átveszi a csapatot, ám azóta sem történt semmi az ügyben, magát a sajtótájékoztatón tett kijelentést is jótékony homály fedi a kijelentők és a sajtó részéről is.
Azt mondja a bevezetőben idézett tanácsosjelölt, sőt, ezt szajkózzák a társai is, hogy a sportélet területén Udvarhelyen közép- és hosszú távú stratégia szükséges. Ezzel egyet is lehetne érteni, ha nem hallanánk ezt a semmitmondó szöveget immár bő három évtizede. A hosszú távú stratégia egyébként a legkifizetődőbb, legalábbis a kijelentők részéről, hiszen a számonkérést így hosszú-hosszú évekre el lehet odázni, s legfeljebb egy évtized múltán meg lehet majd magyarázni, hogy ki, kik, mi, mik miatt futott bogra az egyébként oly szép, de legfeljebb csak papíron létező elképzelés. Mind például az uszoda, amit emlékeim szerint először 1996-ban ígértek meg az udvarhelyieknek, akik azóta is csak a langyos húgylében, posványban, cirkuszoktól hangos politikai mocsárban pancsolhatnak.