Minden oldalról terjeszkednek

Vasárnap délután Karcfalván zárult a Felcsíki Kupa, amelynek sajtótájékoztatóján a szervezők és a támogatók egyaránt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia rendszerének sikerét, a sportág dinamikus fejlődését és a közösségi összefogás erejét hangsúlyozták. A rendezvényen elhangzott: a jégkorong-utánpótlás országosan erősödik, a helyi önkormányzatok, a szülők és az edzők kitartó munkája pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egyre több gyerek kapcsolódjon be a sportágba.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 5 perc
Minden oldalról terjeszkednek
Balról jobbra: Márk Róbert, a Felcsík SK pályamenedzsere, Szentes Antal megyei testületi képviselő, Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, a Mens Sana Alapítvány elnöke, Dobos Melinda megyei testületi képviselő, Nagy Attila, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke és Kozma Ervin, a Felcsík SK vezetője, a rendezvény főszervezője Fotó: Gidófalvi Róbert

A Felcsíki Kupa zárásaként sajtótájékoztatót tartottak Karcfalván vasárnap délután. Kozma Ervin, a Felcsík SK vezetője és a torna főszervezője kifejtette: mindenkit meghívtak, aki a rendszerükben, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia égisze alatt működik, sőt az egész országból érkeztek csapatok.

– A tornát Hargita Megye Tanácsa támogatásával valósíthattuk meg. Ugyanakkor tudjuk, hogy a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) nélkül a rendszerünk nem működne. Segítségünkre vannak a helyi önkormányzatok meg a közbirtokosságok, és a szülők hozzáállása is töretlen. Az edzők munkája és hozzáállása szintén példaértékű, ami a tornán is megmutatkozott: mindenki száz százalékig hozzátett, ezért is zárult sikeresen

– fogalmazott Kozma Ervin. 

Dinamikusan fejlődő sportág

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, a Mens Sana Alapítvány elnöke szerint Karcfalva nemcsak az SZJA központja, hanem az ország egyik legnagyobb jégkorongközpontja is, ahol a legnagyobb gyermekturnékat tartják évről évre.

– Az SZJA rendszerével, illetve a bukaresti, galaci, ploiești-i és brassói klubok támogatásával újra lehet építeni a jégkorong-utánpótlást az országban. Az alapok már le vannak fektetve, és jó dinamikával fejlődik a sportág. Egyre több gyerek jégkorongozik, egyre több edző dolgozik a rendszerben, és egyre több önkormányzat támogatja ezt a téli sportágat

– jegyezte meg. 

Minden oldalról terjeszkednek
Téli Ifjúsági Olimpia 2027-ben

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: két év múlva Brassóban, néhány székelyföldi helyszínnel kiegészülve ismét téli ifjúsági olimpiát szervezhetnek, amelyet először 2013-ban rendezett meg az ország.

– 2027 márciusában megismételjük ezt az eseményt, amelyre a Román Jégkorongszövetség és az Olimpiai Bizottság a kormány támogatásával készül. Az elmúlt hetekben helyszíni szemléket tartottunk, létrejött az országos szervezőbizottság, valamint a kormányban az a miniszterközi bizottság, amelyet én magam vezetek, és amely előkészíti ezt a rangos eseményt

– hívta fel a figyelmet Tánczos Barna. Hozzátette: ez új lehetőség a téli sportok, különösen a jégkorong számára, hogy bemutatkozzanak nemcsak országos, hanem nemzetközi porondon is.

– Külön gratulálok Nagy Attilának, a Román Jégkorongszövetség elnökének, hogy az olimpiai bizottsággal közösen ismét meg tudjuk mutatni a jégkorongot az egész világnak. Köszönjük a szülőknek a kitartó munkát, az edzőknek a folyamatos szakmai fejlődést, és várunk egyre több gyereket a jégkorongrendszerbe, azokba a fejlesztési központokba, amelyeket a Székelyföldi Jégkorong Akadémia hozott létre

– zárta gondolatmenetét Tánczos.

1,8 millió lej megyei sporttámogatásra

Hargita Megye Tanácsa részéről jelen volt Szentes Antal és Dobos Melinda tanácsos. Dobos Melinda elmondta, hogy a megyei tanács egyik legfontosabb feladata, hogy minden jó ügy mellé odaálljon. Ezért is vannak pályázati kiírásaik: az olyan kezdeményezéseket, mint ez a torna, támogatni kell.

– Reméljük, hogy jövőtől kezdve akár a Csíkszeredában, Gyimesben, Alcsíkon vagy a megye más pontjain megrendezett kupákat is tudjuk majd segíteni

– mondta a képviselő.

Szentes Antal felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács idén 1,8 millió lej pályázati keretösszeget hirdetett meg sporttámogatásokra. 179 pályázat érkezett, amelyek közül 130-at tudtak pozitívan elbírálni. A felcsíki sportegyesületnek három pályázata volt, amelyek közül kettő nyert: az egyik éppen ez a torna, a másik pedig a Korisuli program, amely évek óta működik, és nagyon hasznos a felcsíki gyerekek számára, hiszen az iskolai oktatás keretében minden település megszervezi a korcsolyaoktatást, mondta Szentes. Kiemelte: a megyei tanács nemcsak a pályázatokon keresztül próbál segíteni, hanem a Csíki Jégkorong Önkormányzati Fejlesztési Társulásban is tagként, éves tagdíjjal hozzájárulnak a jégpálya működéséhez.

Közös ügy a jégkorong

Nagy Attila, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke elmondta: a tornát immár harmadik alkalommal szervezik meg, és egyre hatékonyabban tudnak együtt dolgozni.

Minden oldalról terjeszkednek

– Az SZJA-val és a FRHG-vel közösen szerveztük meg, hiszen egyre több gyerek van, és fontos, hogy mindenki a saját szintjén, megfelelő színvonalú és idejű mérkőzéseket játsszon. A rendszer egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minden gyerek legalább 40 percet játsszon egy tornán. Ez a fő cél, amit követünk. Emiatt azonban nehéz ennél nagyobb tornát szervezni, mert a pályák kapacitása véges. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy optimalizáljuk a rendszert, hogy a gyerekeknek és a szülőknek is kényelmesebb legyen, de a 40 perc effektív játékidő mindenkinek megmaradjon

– mondta a szövetség elnöke. Hozzátette:

– Számíthatunk arra, hogy még több torna lesz, mert ennyi gyereket már egyetlen jégpálya sem tud egyszerre befogadni. Ezért tervezzük, hogy a jövőben hétvégente két pályán, párhuzamosan zajlanak majd a tornák, ami nagy kihívás, de megéri. Végül szeretném felhívni a figyelmet egy nagyon fontos dologra, amelyet az edzőknek is külön levélben jeleztem: mindenki tartsa be a játékszabályokat, és a gyerekek mindig a saját korosztályukban, a megfelelő szinten játsszanak. Fair play és korrekt hozzáállás nélkül nem lehet gyerekeket nevelni. Nem taníthatjuk a 6–8 éveseket arra, hogyan lehet kikerülni a szabályokat vagy hogyan kell csalni. A szabályokat azért hozták, hogy betartsuk őket, és ez mindannyiunk közös felelőssége

– nyomatékosította Nagy Attila.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!