Új iskola épül Karcfalván, a jelenlegit pedig felújítják
A Mártonffy György Általános Iskola felújítása mellett egy új, kétszintes tanintézet felépítésére kötött finanszírozási szerződést a karcfalvi önkormányzat a Regionális Fejlesztési Ügynökséggel. Az uniós támogatásnak köszönhetően pár éven belül korszerű iskolarendszer működhet a községben, amelyben külön helyet kap a könyvtár, a természettudományi laborok, valamint informatikai és idegennyelv-kabinetek is.
Több mint 25 millió lejes beruházásra készül a karcfalvi önkormányzat: a jövő évben esedékes munkálatok a község jelenlegi iskolaépületének korszerűsítését feltételezik, illetve egy új, kétszintes tanintézet felépítését. A hivatal a napokban írta alá a Központi Fejlesztési Régióval a projekt finanszírozási szerződését, ez alapján az önkormányzat 14,06 millió lej vissza nem térítendő uniós, illetve állami támogatást kap a beruházásra.
– A szerződést követően el kell készítenünk a projekt műszaki tervét, utána tudjuk kiírni a közbeszerzést, a konkrét munkakezdés tehát legjobb esteben is csak a jövő év második felében esedékes
– nyilatkozta lapunknak Gábor Tibor polgármester.
A jelenlegi épületek nem megfelelőek
A karcfalvi iskola udvarán három épület található, ebből a nagyobban működik jelenleg a Mártonffy György Általános Iskola, a másik, az 1800-as évek vége felé épült „kisiskola” nem felel meg a tűzvédelmi szabályoknak, ezért nem használják, illetve szintén itt található a tornaterem.
Az általános iskola vezetője szerint a Székelyföldi Jégkorong Akadémia karcfalvi tehetséggondozó programjának köszönhetően az elmúlt években átlagosan 350–360-ra nőtt a tanintézet diáklétszáma, így a rendelkezésükre álló épületekből kiszorult például a könyvtár, de korszerűbb körülményekre lenne szükség ahhoz is, hogy megfelelő természettudományi labort, informatikai és idegennyelv-kabinetet rendezhessenek be.
– A községben működő jégkorong-tehetséggondozó programnak köszönhetően vannak diákjaink Alcsíkról, Brassóból, Udvarhelyszékről is, a megnövekedett létszám mellett pedig korszerű, magas színvonalú oktatási rendszert szeretnénk biztosítani mindnyájuknak. Az elképzelés az, hogy az új épület elkészültével az általános iskola tantermei, tanárija átköltöznek oda, a felújítandó nagyobb iskolaépületben pedig berendezzük a laborokat, kabineteket, sőt a könyvtárunk is helyet kap, amely jelenleg helyszűke miatt a tornaterem egy részében működik
– tudtuk meg Kelemen Erzsébet iskolaigazgatótól.
Három éven belül új körülmények lesznek
A Központi Régió Programjában kiírt támogatás felhasználására 2029. decemberig van lehetősége az önkormányzatnak. A projekt első felében az általános iskola korszerűsítése szerepel, ebben fő szempont Gábor Tibor polgármester szerint, hogy a munkálatokat követően az épület teljes mértékben megfeleljen a tűzvédelmi és egyéb előírásoknak.
– Tűzvédelmi szempontból fontos, hogy másodlagos lépcsőházat alakítsunk ki az épületben, és modern füstérzékelőket meg biztonsági rendszert szereljünk be. Emellett természetesen megújulnak a helyiségek, szigeteljük a falakat, és a tetőt is megjavítjuk. Oktatási felszerelésekre, bútorokra és informatikai eszközökre is pályáztunk
– részletezte a polgármester.
Az új iskola kapcsán megtudtuk: az a jégpálya előtti területen épül meg, és egy kétszintes, összesen 41 helyiségből álló épület lesz, amelyben külön ebédlő, illetve műhelyfoglalkozásokra alkalmas felületek is helyet kapnak. A pályázat magában foglalja az új tantermek, ebédlő, irodahelyiségek felszerelését is.
