Munkaképtelen rendelet
Nem volt kellőképpen előkészítve az a sürgősségi kormányrendelet, amely megtiltja a nyugdíjas közalkalmazottak munkaszerződésének meghosszabbítását – állítják ágazati szakemberek. Következményeként jelentős tanárhiány alakulhat ki Hargita megyében is, mivel több mint száz nyugdíjas pedagógus tölti be az üres versenyvizsgás állásokat. Az egészségügyben is problémák adódhatnak, a rendelet 21 főt érint megyénkben.
.jpg)
Jelentős mértékű tanárhiányhoz vezethet az oktatási rendszerben a 2025/9-es számú, a Hivatalos Közlönyben az elmúlt pénteken megjelent sürgősségi kormányrendelet, amely március 7-től kezdődően nem engedélyezi, hogy nyugdíjaskorú pedagógusokat foglalkoztassanak az állami szférában, így a tanügyben sem, még abban az esetben sem, ha a pedagógusok nyugdíjuk felfüggesztését kérik.
Száznál több nyugdíjas pedagógus a katedránál
A Hargita megyei tanfelügyelőség humánerőforrásért felelős szakembere szerint a sürgősségi kormányrendelet több kérdést is felvet. Egyrészt még nem jelent meg az alkalmazására vonatkozó módszertan, így az sem egyértelmű, hogy az oktatási rendszerben azt hogyan kellene érvényesíteni. Másrészt azzal a helyzettel kell számolni, hogy a tanári versenyvizsgát követően üresen maradt állások nagy részét jelenleg éppen azok a nyugdíjas pedagógusok töltik be, akiknek az alkalmazása a továbbiakban már nem lenne lehetséges.
– Az oktatási minisztériumtól nem kaptunk még semmilyen információt vagy utasítást a kormányrendeletre vonatkozóan, nem világos tehát, hogy az hogyan érinti az oktatási rendszert. Két dolgot azonban fontos látnunk: a nyugdíjasokat óraadó tanárként alkalmazzuk, tehát a tanórák száma után kapják a fizetésüket és nem kapnak jutalékokat, mint amilyen például a régiség. Ugyanakkor jelenlétüknek köszönhetően szakképzett tanerőt tudunk biztosítani azokra az üresen maradt állásokra, amelyeket nélkülük képzetlen munkaerővel kellene feltöltsünk. A közoktatásban tehát sem pénzügyileg, sem az oktatás minőségét tekintve nem jelent javulást ennek a rendeletnek az alkalmazása
– nyilatkozta lapunknak Waczel Ferenc humánerőforrásért felelős tanfelügyelő.
A tanfelügyelőség kimutatása szerint térségünkben jelenleg kevéssel több mint 100 nyugdíjas pedagógus dolgozik az állami oktatásban, ez a megyében tevékenykedő 5400 tanárnak alig 2 százalékát jelenti. Waczel Ferenc szerint ugyanakkor az idős, szakképzett tanárok jelenléte olyan fontos tantárgyak esetében jelent megoldást a tanárhiányra, mint például a matematika vagy a szaklíceumok szaktantárgyai.
A szakemberek szerint: kivitelezhetetlen
Hasonlóan látja a helyzetet Ferencz Salamon Alpár tanügyi szakember, aki szerint a természettudományok – fizika, kémia, biológia – területén egy elöregedő tanári karról beszélünk, nagyon kevés az utánpótlás.
– A tanügyi törvény ugyanakkor jelenleg lehetővé teszi, hogy a címzetes pedagógusok az iskola vezetőtanácsának beleegyezésével kérjék a munkaviszonyuk meghosszabbítását, emiatt, illetve a fentebb már említett rendszerszintű problémák miatt véleményem szerint a közoktatásban hosszú távon nem fog érvényesülni a rendelet
– fejtette ki Ferencz Salamon Alpár.
Kocs Ilona, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek székelyudvarhelyi képviselője ennél karcosabban fogalmazott, amikor a kormány új intézkedéséről kérdeztük: szerinte a rendelet jelenlegi formájában kivitelezhetetlen.
– Akkor már jobb, ha bezárják az iskolákat, ezt a rendeletet ugyanis nem lehet kivitelezni. Mivel egyre kevesebb fiatal választja a tanári pályát, a nyugdíjasok jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanórák mindegyike meg legyen tartva
– mondta lapunknak. A tanügyi szakszervezetek helyi képviselőjétől azt is megtudtuk, hogy az országos szervezet elnöke az üggyel kapcsolatban kihallgatást kért az oktatási minisztériumtól, hogy jelezze a kormányrendelet negatív gyakorlati következményeit a közoktatásra vonatkozóan.
Válságba kerülhet az egészségügy?
A szóban forgó sürgősségi kormányrendeletet országszerte az egészségügyi szakszervezetek is bírálták, arra figyelmeztetve, hogy csak tovább mélyíti az egészségügyi rendszer és a szociális ellátás válságát. A SANITAS szakszervezeti szövetség keddi közleménye szerint országszerte orvosok ezreit és még ennél is több asszisztenst érint a sürgősségi kormányrendelet. A helyzetet az is nehezíti, hogy a közelmúltban meghozott ún. salátarendelet korlátozza az új alkalmazásokat.
Hogy miként érinti a kormányrendelet a Hargita megyei egészségügyi ellátórendszert, arról dr. Tar Gyöngyit, a megye tiszti főorvosát kérdeztük. Pontos számokat nem tudott mondani, mint közölte, még folyamatban van a nyugdíjas orvosok, asszisztensek összesítése.
– Főként az orvosokat érinti a kormányrendelet, de az asszisztensek között is sok nyugdíjas van. Az orvosokat nehezebb lesz pótolni
– hangsúlyozta a tiszti főorvos.

Csíkban csak asszisztenseket érint
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznál négy egészségügyi asszisztens folytatta a munkát nyugdíjazása után.
– Tekintettel arra, hogy csak négy személyt érintene a nyugdíjasok foglalkoztatására vonatkozó korlátozás, ez nem befolyásolja jelentősen a kórház tevékenységét
– közölték lapunkkal.
Gyergyóban kevesebb orvos, több gond
A gyergyószentmiklósi kórháznál jelenleg hat nyugdíjas szakorvos dolgozik.
– A szülészet-nőgyógyászat, a radiológia és a sebészeti ellátás biztosításában okozna fennakadásokat, ha életbe lépne a tervezet
– közölte Fülöp Enikő, a kórház vezetője.
A maroshévízi kórháznál két orvos és további négy alkalmazott dolgozik nyugdíjasként.
– Amennyiben gyakorlatba lép a kormányrendelet, nagy mértékben megnehezíti az intézmény működését, hiszen a helyükre nem tudunk felvenni senkit az alkalmazások befagyasztása miatt
– nyilatkozta lapunknak dr. Ioniță Alexandra-Dorina, a kórház menedzsere.
Kényszerű változások Udvarhely térségében
A Székelyudvarhelyi Városi Kórházban négy orvost érint a sürgősségi kormányrendelet. A kardiológián, a belgyógyászaton, a nőgyógyászaton, illetve a szájsebészeten kell megváljon egy-egy orvosától az intézmény. A székelykeresztúri kórházban, amely a székelyudvarhelyi alegységeként működik, egy röntgenorvos, illetve két ügyeletet végző szakember érintett.
– A székelyudvarhelyi kórházban minden érintett részlegen több szakorvos van, így fel tudják osztani egymás között a munkát. A keresztúri részlegen lesz gond, az ügyeletek problémás területté válnak, ha kiesnek ezek az orvosok, illetve a radiológián nincs másik szakember, aki átvehetné a feladatokat
– tájékoztatott Zörgő Noémi sajtófelelős. Hozzátette, a jelenlegi törvények „csak tiltanak, de nem engednek meg alkalmazásokat, ennek következtében óriási problémák alakulhatnak ki az egészségügyben”.
Kérészéletű rendelet?
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a központi sajtónak azt nyilatkozta, az általa vezetett tárca szintjén és az alárendelt intézményekben is szembesültek már a problémával, és azt ígérte, a megoldásért tárgyalni fog a kormányban. Az országos szakszervezetek szintén tárgyalásokat kezdeményeztek. Lapunk kormányzati forrásokból úgy értesült, vélhetően a mai kormányülésen visszavonják vagy módosítják a 2025/9-es kormányrendeletet.