Készülnek az A8-as autópálya tervei, erről egyeztettek az érintett önkormányzatokkal
Munkamegbeszélést tartottak hétfőn az A8-as autópálya tervezéséről és kivitelezéséről a Közúti Beruházások Országos Társasága (CNIR) és az érintett helyi önkormányzatok képviselői – közölte lapunkkal Hargita Megye Tanácsa. A közlemény szerint a megbeszélésnek a csíkszeredai megyeháza adott otthont, és a CNIR képviselői mellett részt vettek az érintett települések – Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes és Gyergyószárhegy – vezetői, valamint az erdőrendészet és a prefektúra képviselői is.
Emlékeztettek: az autópálya Marosvásárhelytől Gyergyószentmiklóson, Gyergyóditrón és Gyergyótölgyesen keresztül vezet majd Neamț megyébe. Mint részletezték, a találkozó célja az intézmények közötti együttműködés megerősítése volt, hogy a tervezési és kivitelezési szakasz zökkenőmentesen haladjon. Jelenleg a terepfelmérések zajlanak, a következő napokban pedig helyszíni megbeszéléseket tartanak az érintett településeken, hogy pontosan feltérképezzék a köz- és magántulajdonú területeket, ahol majd áthalad az autópálya. A közleményben idézték Bíró Barna-Botond megyeelnök nyilatkozatát: „A cél az, hogy a megyénket átszelő autópálya-szakaszok a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban épüljenek meg. Ehhez elengedhetetlen a lakosság megfelelő tájékoztatása és különösen a tulajdonosokkal való párbeszéd. Hargita Megye Tanácsa intézményes keretet biztosít ahhoz, hogy ez a közös munka eredményes legyen” – nyilatkozta az elöljáró. Hozzáfűzte: erre a célra külön munkacsoportot hoznak létre.
A közleményben a megyei tanács arról tájékoztatja a lakosságot, hogy a beruházás tervezési szakasza megkezdődött, és együttműködésre kéri az érintetteket.

