Karbantartás jövő hónapban
Csíkpálfalva község mindhárom településén – Pálfalván, Csíkcsomortánban és Delnén – nyári útkarbantartási munkára készül az önkormányzat. Az úthibák javítása várhatóan augusztusban kezdődik; a nyári időszakban megújul a község műgyepes focipályája is.
A község úthálózatának karbantartási munkálataira készül a csíkpálfalvi önkormányzat. Az 50 ezer lej értékű beruházás az úthibák javítását, vagyis a gödrök kátyúzását jelenti
– tudtuk meg Ferencz Csaba polgármestertől, aki hozzátette, hogy emellett a csíkpálfalvi műgyepes futballpálya sérült részeit is javítják a nyár során.
A községvezető szerint a karbantartási munkálatok részeként a delnei Szent János-templomot is érintő Vásárutat szintén javítják, itt ugyanis nagyobb repedések láthatók az aszfalton, amit bitumenes ragasztással tömítenek.
– Augusztusra ütemeztük a szóban forgó munkálatokat. A műgyepes focipálya sérült felületeinek javítására 10 ezer lejt különítettünk el
– részletezte a polgármester.


