Van Kászonjakabfalván egy savanyúvíz, amely nem a földből, hanem üvegfényű kőszikla hajszálnyi repedéséből kezdett forrni. Olyan ritkaság volt ez Erdély-szerte, hogy csodájára jártak az emberek. A helyiek nagy munkával véstek a víznek egy kis öblöt a sziklába, hogy ott összegyűljön és meríteni lehessen belőle. Mintha örökösen könnyezne a szikra, s ha kénes vizét kancsóba töltik, fölötte hirtelen kék pára jelenik meg. Azt mesélték, hogy vízi tündérek fátyla lebben olyankor a víz fölött és válik láthatóvá néhány pillanatra. A természettudósok aztán megmagyarázták, hogy a sok kén jelenléte okozza ezt a csodás tüneményt– írja könyvében Kozma Mária (Régiségek Csíkországból. Történelmi regék. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011).
Kászonjakabfalva valóban a turisták kedvelt üdülőhelye, a gyógyulni vágyók paradicsoma volt, hiszen két gyógyfürdője is van a településnek: az egyik a jakabfalvi Salutaris, a másik pedig a veresszéki Kászon Gyöngye. Ezeket a vi­zeket már a 19. században palackozni kezdték. 

A Bor pataka völgyében, Kászonjakabfalva keleti határában, a településtől négy kilométerre található Kászonfürdő, amely a Salutaris-forrás köré épült fürdőtelep. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében így ír erről: „E fürdő egyike legnevezetesebb gyógyforrásainknak, s főként a korunkban fájdalom igen elharapódzott görvélykorban (scrophulás bajok) csudaszerű gyógyhatással bir, sőt ez irányban ható egyedüli gyógyforrásunk.”
A telepen található források köré hamarabb kialakult a fürdő, mint a palackozóállomás. A Salutaris-forrás vizét Balázsi Lajos kezdte el palackozni 1890-ben. 1922 és 1944 között az új tulajdonos, zaláni Apor László felújította a fürdőt, meleg vizes kabinokat építtetett a medence köré, rendbe hozta a Balázsiak-féle vendégfogadót. Az államosítás után a kászonjakabfalvi fürdő, a többi kászoni fürdőhöz hasonlóan, tönkrement, csak az 1990-ig működő töltőállomás munkásai használták. 
Kászonfürdő közelében található a veresszéki borvíztelep, régen a két helyet fenyősorral szegezett sétány kötötte össze. A veresszéki forrást régebben borányéki Balás-forrásnak és Szent György-, Pán-, Salvator-forrásnak is nevezték. Balázsi S. József 1894-ben palackoztatni kezdte Borányéki borvíz néven. A századfordulóra Kászonfürdő és a veresszéki borvíztelep is csődbe ment, a vállalkozást Boldizsár Lajos vette át a Balázsiaktól, majd 1920-ban dr. Fogolyán Kristóf lett a telep új bérlője, aki Pán-forrásra változtatta a borvíz nevét, melyet 1926-ban egy kútházzal fedett be. A kútház terveit, valamint a Pán borvíz címkéjét és plakátját Kós Károly építész tervezte. A későbbi bérlők Salvator- és Szent György-forrás néven értékesítették a forrás vizét, amelyet 1956-ig palackoztak. Az ezt követő időszakban bezárták az üzemet, csak a helyiek hordták saját használatra a borvizet, akik szerint: „Akinek nincsen gyomorsava, ezt a vizet kellett igya” (András Ignác: Kászonszék népi gyógyászata). Az 1990-es évek elején rövid ideig újból értékesítették a forrás vizét, amely ezúttal Veresszéki néven került forgalomba. Jelenlegi tulajdonosa a telepet rendbe hozatta, környékét parkosította, s felújította a Kós Károly által tervezett épületet is.