Hirdetés

Új zenekar alakult Gyergyóban

HN-információ
Korábban olvashattak lapunkban a gyergyószárhegyi Dreamland Residents zenekar felbomlásáról – nos, úgy tűnik, hogy a banda néhány tagja nem tudott sokáig tétlenül és zene nélkül ülni, ezért máris új zenekart alakítottak. A 4s Street – amint a neve is sugallja – négyes formációt takar, a fiúcsapat három tagja pedig az említett korábbi zenekarnak is oszlopos zenésze volt. [caption id="attachment_67366" align="aligncenter" width="1000"] 4s Street. Nagy reményekkel vágtak bele Fotó: Vargyas Ákos[/caption] Nagy űrt hagyott bennük a korábbi zenekar felbomlása – állítják a Dreamland Residents korábbi tagjai, Pál Andor, Szabó László és Fülöp Loránd. Elmondásuk szerint rögtön azon kezdtek munkálkodni, hogy minél hamarabb visszatérjenek a zenei színtérre, a trióhoz frontemberként pedig Nicuță Alin csatlakozott. Utóbbi neve sem ismeretlen a gyergyóiak számára, hisz ő is több zenekarban megfordult már, jelenleg pedig az újonnan alakult 4s Street énekeseként, frontembereként igyekszik helytállni. – Amikor hat-hetedikesek voltunk, Alinéknak már volt egy népszerű zenekaruk, aztán évekig rivalizáltunk. Őszintén, sosem gondoltuk volna, hogy valaha is együtt fogunk dolgozni – részletezte Fülöp Loránd. A névválasztást illetően megtudtuk, a zenekar közös, találkozási pontot jelent a fiúknak, amit átvitt értelemben négyes utcának is nevezhetnénk. Jelenleg az alapok megteremtésén dolgoznak, elmondásuk szerint pedig nem a nulláról indulnak, ugyanis a korábbi időszakból számos tapasztalatot merítettek, és a kapcsolathálót is sikerült többé-kevésbé kialakítani. Folyamatosan készítik a saját dalokat, sőt egy kislemezre való már meg is van, elkészítették az első saját videoklipjüket, a kezdeti felvételek elkészítésében pedig a Bagossy Brothers Company tagja, Bagossy László segédkezik. – Nyáron már túlnyomórészt saját dalokkal szeretnénk koncertezni, és nagyon örülünk, mivel már most tudjuk néhány fellépésünk helyszínét és időpontját – jegyezte meg Fülöp Loránd, majd hozzátette: igyekeznek önálló útra lépni, de tisztában vannak vele, hogy lépcsőzetesen kell haladni, és semmit nem szabad elkapkodni. Többnyire hétvégenként van alkalmuk próbálni, és hangsúlyozzák: minden kritikára felkészültek, azt remélve, hogy a többségnek tetszeni fog a munkájuk gyümölcse. Kertész László A cikk a Hargita Népe március 20-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!