Hirdetés

Új elmélet született a székelyek eredetéről: eszerint a szökevény szóból eredeztethető a nevünk

Az elmúlt nyolcszáz évben a székelység eredete mindig is nagy érdeklődésre tartott számot a magyar történészek és régészek körében. Keszi Tamás régész most egy új hipotézissel állt elő, amely alternatív magyarázatot kínál a székely nép és társadalmi csoport eredetére vonatkozóan.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 3 perc
Új elmélet született a székelyek eredetéről: eszerint a szökevény szóból eredeztethető a nevünk
Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Keszi Tamás a mandiner.hu-nak adott egy terjedelmes interjút a témával kapcsolatosan. Ebben azt mondja, hogy az általa közölt hipotézis az etimológiai elemzésre támaszkodik, kreatív megközelítéssel ötvözve a tudományos módszereket. Keszi a következőt állítja: a szökik ige török eredetű, ennek ejtése szek- lenne a mai helyesírással. Az eredeti hangalakot megtaláljuk Dunaszekcső és Kaposszekcső nevében is. A szek- igetőhöz kapcsolódott a -ly képző, amellyel igékből főnevet hozhatunk létre. Ilyen szavaink az apály, dagály, fekély vagy a csekély. Utóbbi érdekessége, hogy alapigéje szintén török eredetű, és ebben is ö hangot találunk: csök/ken. A szekely jelentése tehát gyorsan mozgó, elszökő, „megugró” ember. 


Hirdetés

Keszi Tamás munkáját számos előző tudományos eredmény inspirálta.  A „heuréka-pillanat” pedig Róna-Tas András és Berta Árpád könyvének böngészése közben következett be, akik az ótörök jövevényszavakat dolgozták fel. Emellett a középkori szövegek, például Kézai Simon művei is megerősítik az elképzeléseket, miszerint a „székelyek” névadása egy bizonyos tulajdonságukra vagy tetteikre utalhat. A középkori felfogás szerint a népnevek ugyanis a népek bizonyos tulajdonságaira, cselekedeteire utalhatnak.

A székelység kialakulása mögötti társadalmi mozgásokra vonatkozóan Keszi hangsúlyozza, hogy

az Árpád-korban sokan próbáltak kibújni az új kötelezettségek alól, és olyan területekre költöztek, ahol ezt megtehették.

Emellett a korabeli latin nyelvű törvények és oklevelek is gyakran említik a „kóborlók” vagy „szökevények” csoportjait, amelyek valószínűleg részben ugyanazokat a embereket jelölték, akiket „székelyeknek” nevezünk ma.

A tankönyvek szerint a Magyar Királyság megalapítását, noha pozitív változást hozott, a korabeli társadalom nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel. Az új struktúrák megjelenése, mint például vármegyék és egyházmegyék, komoly anyagi terheket jelentett, beleértve templomok és ispánsági központok építését és fenntartását is.

Az addigi szabad embereknek adót kellett fizetniük, és jogaikat más módon is korlátozták. Ezért sokan próbáltak kibújni az új kötelezettségek alól, és olyan területeket kerestek, ahol ez lehetséges volt.

Ezért a Kárpát-medencében sokan voltak, akik szabadulni próbáltak uraiktól. Ezeknek a személyeknek gyakran olyan neveket adtak, mint Szökő vagy Szököső, ami utalhatott tulajdonságukra, vagy megbélyegző jellegű lehetett. Ugyanakkor a 11. század más szempontból is viharos volt: idegen támadások és trónharcok tették bizonytalanná az életet. Azok, akik menekülni akartak a háborúk elől, gyéren lakott területekre próbáltak költözni, ahol ritkábban jártak a hadak, és kevesebb volt a zsákmány.

A szökevények olyan helyeken telepedtek le, ahova a királyi hatalom nehezebben ért el. Ilyenek voltak a nagyobb erdők, mocsarak az ország belső részein, de mindenekelőtt a határvidéken. Az itteni hatalmi vákuum persze bizonytalanságot is jelentett. Nemcsak az őket üldöző ’javak szedőitől’ kellett magukat megvédeniük, hanem a rablóktól, adott esetben saját sorstársaiktól is: a tolvajlást szigorúan büntető 11. századi törvények részben a kóborlók lopásaira reagáltak.

Ekkoriban a világ minden táján szerveződtek hasonló, államhatalom elől menekülő közösségek. Az állam reakciója is hasonló volt mindenhol. Ha elpusztítani nem bírta, akkor megpróbálta ezeket saját szolgálatába állítani, cserébe bizonyos kiváltságokat adott.

Több jel mutat arra, hogy nálunk Kálmán idején érkezett el a fordulópont. Több törvénye foglalkozik a határvidéki viszonyokkal és a kóborlókkal, ráadásul harcias külpolitikát folytatott. Ehhez belső stabilitás és katona kellett: ez tehette szükségessé az addig független, a hatalommal ellenséges székely csoportok reintegrációját,felhasználását. Ráadásul a székelyeket első alkalommal Kálmán halálának évében említik: az Olšava folyó melletti csatában magyarok, besenyők és székelyek külön alakulatokban harcolnak a cseh király serege ellen.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!