Aktív és rendkívül mozgékony gyermek volt, aki mindig betartotta a szavát – így emlékszik Erőss Zsoltra egykori osztálytársa, a tanítónője és az osztályfőnöke. Elmondásuk szerint jókedvű gyermekként ismerték meg, akiben óriási felelősségtudat volt, és ezt a tulajdonságát később is megtartotta, hisz másképp nem érhette volna el céljait: nem állhatott volna a világ nyolcezreseinek csúcsára. [caption id="attachment_66327" align="aligncenter" width="1000"] Az első jelentős mászás helyszíne: az Oltárkő. Innen indult a világ tetejére Fotók: Dezső László[/caption] Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere osztálytársa, sőt padtársa volt Erőss Zsoltnak. – Egy évig jártam Orotván iskolába: a második osztály második felét és a harmadikból egy keveset töltöttem ott – emlékezett vissza Puskás Elemér. – Zsolt az egyik legmozgékonyabb gyermek volt az osztályban, vélhetően ebből az okból ült egyedül. Mivel nem volt több üres pad, újonnan érkezőként mellette kaptam helyet. Puskás Elemér rámutatott: szívesen gondol a közös gyermekkori emlékekre, egy élmény különösképpen kedves számára. – Többedmagammal játszottam délutánonként az erdészlaknál, ahol laktak, és emlékszem, hogy ott ettem életemben először paprikával megszórt zsíros kenyeret, amit Zsolt édesanyja, Edit néni adott – mondta el. Később mindketten más iskolába kerültek, és csak középiskolásként, a Salamon Ernő Gimnáziumban találkoztak újra. Puskás Elemér arra is szívesen emlékszik, amikor tanárként az ő hívására ment vissza Zsolt az orotvai iskolába, hogy előadást tartson a nebulóknak. Ma már emléktábla őrzi ott a nevét, a gyermekek pedig tisztában vannak vele, hogy ki is járt ugyanabba az iskolába, amelybe ők. – Mindig elmondom a gyermekeknek, hogy nem az számít, honnan indul az ember, hanem hogy mennyi akarat van benne – fogalmazott Puskás Elemér, mondván: Zsolt sosem felejtette el honnan indult, és ebből a megfontolásból kiindulva nemrég utcát neveztek el róla Orotván. Egykori osztálytársa nevetve megjegyezte: az Erőss Zsoltban lévő potenciált már akkor látni lehetett, amikor kisgyermekként minden csínytevésben kezdeményező szerepet vállalt. Puskás Elemértől megtudtuk: az utóbbi időben az önkormányzatnak az volt a célja, hogy felújítsa az orotvai erdészlakot, de mivel az erdészettel közös tulajdon az ingatlan, nem sikerült pályázniuk a tatarozására. [caption id="attachment_66326" align="aligncenter" width="1000"] Az orotvai iskola. Itt kezdte tanulmányait a Hópárduc[/caption] A tanító is szívesen gondol rá Ferenczi Rozália tanító néni is megerősítette, hogy Zsolt nagyon aktív gyermek volt, külön hangsúlyozva: a mozgékony gyermeket általában a rossz jelzővel illetik, ami nagy hiba. – Szófogadó, édes kicsi gyermek volt, nagyon szerettem – jegyezte meg lapunknak a tanító néni, hozzátéve: nem volt rossz tanuló, és az osztályközösségbe is gyorsan beilleszkedett. A későbbiekben főként Zsolt édesanyjával tartotta a kapcsolatot, így tudta, hogy egykori tanítványa a hegymászást választotta, és később családot alapított. A középiskolát Erőss Zsolt esti tagozaton végezte el, egykori osztályfőnöke, Lázár Zoltán pedig főként a belső tulajdonságait emelte ki vele kapcsolatban. Mint azt lapunk megkeresésére kifejtette: humoros, jókedvű gyermekként ismerte meg, akinek egyik legfőbb erénye a szavahihetőség és a megbízhatóság volt. – Nem lehetett olyasmit kérni tőle, hogy nemmel válaszoljon, vagy kibúvókat keressen – jegyezte meg, majd hozzátette: Zsolt sokat hiányzott az iskolából, hisz már akkor a hegyek jelentették neki a világot. Lázár Zoltán örömét fejezte ki, hogy Zsoltnak emlékművet állítottak a Salamon Ernő Gimnázium előtt, majd egy kis érdekességgel is szolgált ezzel kapcsolatban. – A sziklatömböt, amelyre a plakettet helyezték, én hoztam az újfalvi bányából – mondta, majd hozzáfűzte: még alpolgármesterként az volt a terve, hogy játszóteret alakítanak ki, amelynek bejáratánál valamilyen humoros felirattal állna a kőtömb, végül azonban örült, amikor Zsoltnak állítottak vele emléket. Kérdésünkre válaszolva közölte, a középiskolás éveket követően Zsolt egyszer írt neki egy üdvözletet, tehát nem felejtette el, személyesen viszont talán egyszer találkoztak. – Ugyanaz a mosolygós, vidám ember volt. Érdeklődtünk egymás hogylétéről, aztán mindketten mentünk tovább – mondta Lázár Zoltán. Kertész László