Közeledik a tizedik

A Csalamádé színjátszó tábor tizedik kiadására készül a Monokultúra Egyesület. Erdély legjutányosabb áron elérhető, ilyen jellegű táborát július 19–27. között tartják. A zárónapon „születésnapot” ülnek.

Hegyi Zsuzsánna
Becsült olvasási idő: 3 perc
Közeledik a tizedik
Sajtótájékoztató. Színházi csalamádét kínálnak Fotó: Hegyi Zsuzsánna

Idén is Gyergyószárhegy önkormányzatának köszönhetően Güdücön tartják a hét végén rajtoló közel tíznapos tábort. Az előkészületekről Kolozsi Borsos Gábor színész, a Monokultúra Egyesület elnöke számolt be fiatal szervezői gárda társaságában. Elhangzott, hogy a tábori műhelymunkákra a színház minden területéről hívtak előadókat. Itt lesz Deli Szófia rendező, Szűcs Tomi bábszínész és Bezsán Noémi koreográfus, a fizikai edzéseket pedig Matei Linda sportoló tartja majd.
A tábor kinőtte a Gyergyói-medencét, résztvevők érkeznek Csíkszeredából, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Temesvárról, és mivel túljelentkezés volt, ezért válogatás alapján áll össze a táborozók tizenhatos létszáma.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Közeledik a tizedik

– Nincs lehetőségünk arra, hogy mindenkit fogadjunk. A jelentkezésnél motivációs videót és nagyon sok információt kértünk, ami alapján válogathattunk. Azt szeretnénk, hogy ne váljon tömegtáborrá, hanem presztízs legyen a Csalamádén való részvétel

– mondta Balázs Bernadett Mária szervező.
A július 27-ig zajló tábort ünnepléssel zárják. A tizedik évfordulóra hivatalosak a korábbi kiadások résztvevői is. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!