Kétszáz diák gyűjtötte a szemetet Gyergyóalfaluban
Szemétszedési akciót szervezett kedden Gyergyóalfalu önkormányzata a Sövér Elek Szakközépiskola 5–11.-es tanulóival közösen. A fiatalok pedagógusok irányításával csoportokba verődve több helyszínen gyűjtötték az út menti szemetet.
– A Borzont–Bucsin főútvonal menti területeket, illetve Gyergyószentmiklós, Csomafalva és Szárhegy irányába a falu közeli útszéleket, mezőrészeket igyekszünk minél jobban megtisztítani. Szerencsére ebben mindig partnerünk az iskola. Ma is több mint kétszáz diák vesz részt a szemétszedésen – mondta Bege László Balázs, Gyergyóalfalu alpolgármestere.
A résztvevők összesen mintegy 35 kilométeres útszakaszon gyűjtötték a szemetet. A zsákokba szedett hulladékot az önkormányzat szállíttatta el a helyszínekről. A fiatalok elmondása szerint hanglemezek, televízió készülék, valamint gumiabroncsoktól kezdve ruhaneműig mindenféle kidobott tárggyal találkoztak a hegyoldalban, a fűben, a fák alatt. A mintegy 250 zsákba viszont többnyire műanyag palackok, sörös-, üdítősdobozok, papírmaradványok és műanyag szatyrok kerültek.