Karitatív cél, népi szokások őrzése

Népi hagyományokat őrző civil szervezetek találkoztak pénteken Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastélyban. A karitatív jellegű eseményen a település önkéntes tűzoltó-alakulata által kezdeményezett kisbusz vásárlását támogathatták a jelenlévők.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
Karitatív cél, népi szokások őrzése
Civil szervezetek találkoztak Gyergyószárhegyen. Egymást erősítik, segítik Fotó: Boncina-Székely Szidónia

A népi színjátszás tradícióját őrző Gyergyószárhegyi Műhelyszínpad nem első alkalommal szervez karitatív célú előadásokat: bemutatóik révén gyűjtöttek már a plébánia felújítására és a településen lévő haranglábak helyreállítására is, ezúttal pedig egy kisbusz vásárlása a kitűzött cél.

– A Lázár Kastély Egyesülettel együttműködésben, fontosnak tartva a népi hagyományok őrzését, egy olyan eseményt képzeltünk el, ahová hozzánk hasonló értékeket őrző civil szervezeteket hívtunk meg határon innenről és túlról. Ezek a hagyományőrző csoportok – néptáncosokkal, népzenészekkel – már többször fogadtak minket településeiken, itt volt az ideje, hogy ezt viszonozzuk – fogalmazott érdeklődésünkre Gál Pál László, a Gyergyószárhegyi Műhelyszínpad vezetője.

Karitatív cél, népi szokások őrzése

A Hagyományok bástyája címet viselő eseményen zenés-táncos összeállítással lépett fel a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre, a Székely Unokák tánccsoportja, a gyergyóditrói Búzavirág Népdalcsoport, fiatal gyergyói táncosok és zenészek; humorból ízelítőt pedig az Orotvai Komák adtak, Pál Ádámmal kiegészülve. 

A bejárat melletti adománydobozba gyűlt összegből a Gyergyószárhegyi Önkéntes Tűzoltó Alakulat által kezdeményezett helyi közösségi célt, egy kisbusz vásárlását támogathatták a jelenlévők. 

A Gyergyószárhegyi Műhelyszínpad idén ősszel folytatja turnéit a Négylábú kacsa című bohózattal a környékbeli településeken, valamint januárban Magyarországon.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!