– Mama, menjünk közelebb! – rángatta nagymamája kabátujját egy ámuló kislány a gyergyóditrói megyei farsangbúcsúztató ünnepség megnyitóján. Magam, aki életemben először vettem részt megyei farsangtemetésen, kicsit sem csodálkozom a leányka lelkesedésén: több mint nyolcszáz jelmezes árasztotta el a község központját, a látványhoz tartozó hangzavart pedig valószínűleg még Gyergyóremetén és Gyergyószárhegyen is hallani lehetett. Tizenhárom település hagyományőrző csoportja járta egész nap a község utcáit, riogatták a bámészkodókat, megsiratták Illést, majd énekszóval továbbálltak. A színek, formák, hangok és ízek örvénye nagy élmény volt kicsinek és nagynak – még azoknak az idős asszonyoknak is, akik csak a kerítések résein mertek kukucskálni. [gallery link="file" ids="22859,22851,22856"] Törött a kutya a kanyarban Gyergyószéken szombat reggel, a korábbi melegebb napokhoz képest mínusz 13 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Gyergyóditróban azonban tudomást sem vettek róla: mindenütt és azonnal érezni lehetett az ünnepi hangulatot, rengetegen igyekeztek a központ felé, egyesek népviseletben, mások maskarában vonultak az esemény megnyitójára. Nyolcszáznál több jelmezes vonult fel Úgy tűnt, mintha egy másik, sarkaiból kifordult világba csöppentem volna: papok, apácák, pásztorok, kecskék, rendőrök, de még szállást kereső illegális be­vándorlók is voltak a résztvevők között. Összesen 13 település farsangoló vonulása „futott össze” Dit­róban, a házigazdák mel­lett Gyer­gyóremetéről, Gyer­gyó­­szár­hegy­ről, Alsó­só­fal­vá­ról, Csík­bor­zso­vá­ról, Csík­csi­csó­ból, Csík­me­na­ságról, Csík­szent­do­mo­kos­ról, Csík­szent­királyról, Csík­szent­si­mon­ból, Csobotfalváról, Szent­egy­há­zá­ról és Kászonaltízről ér­kez­tek hagyományőrző csapatok. És nemcsak vonultak: alig néhány perce voltam a téren, amikor egy tarka cigányasszony jött oda hozzám kéregetni, utána egy másik – szintén jelmezes – fiatalember kunyerált „vaegy lejt”, mivel kilenc síró gyermek várja otthon, kettő pedig már csőre van töltve. Csattogtak az ostorok, zúgtak a kürtök, a szervezők pedig még a hidegnek is hálát adtak, mondván, azért izgultak, hogy az enyhe időjárás miatt a nyakukon marad a forralt bor. Nem maradt. Egy napra mindenki kilépett a hétköznapok szürkeségéből, s ha ezt nyomós okból nem tehette, akkor legalább percekre: mellettem valaki többször hazatelefonált, hogy borjadzott-e meg a tehén? A hivatalos megnyitót követően a csapatok útnak indultak, az egyik „pap bácsi” pedig úgy döntött, ennek örömére megszenteli a bámészkodókat – igen hiteles technikával, az már más kérdés, hogy a szenteltvíz szerepét ezúttal az ecet vette át. Olyan is akadt, aki a kopasz fejét tartotta oda, hátha sarjadzani kezd rajta némi haj. Rám nem jutott, de ezt így utólag annyira nem is bánom. „Hogy szerette a tököt, s nem érte meg csütörtököt” „Tegnap este még együtt ittuk a pálinkát, s egy szóval se említetted, hogy meg akarsz hóni. Jaj, jaj, jaj!” – zengett a ditrói utcákban, ahol minden település csoportja a saját szokásainak megfelelően temette a telet. A ditróiak terített asztalokkal várták a hagyományőrzőket, akik az autókat is megállították, ha épp azt tartották szükségesnek. Az ördögvillák látványától többen nem merészkedtek a portájukon kívülre, a bátrabbak azonban együtt mulattak a maskarásokkal. A forralt bor, a pánkó és a főtt pityóka is fogyott rendesen, a csíkszentdomokosi csapat egyik fiatal tagja pedig még botra tűzött káposztalevéllel is megkínált. Az Illés-bábut búcsúztató siratóasszonyok alakoskodásán jókat nevettek a résztvevők, a magyarországi vendégek pedig telefonjaikkal igyekeztek megörökíteni a legviccesebb pillanatokat, hogy az otthoniaknak is legyen min derülni. A csapatok délutánra érkeztek vissza a község központjába, a kezdeti hangulat pedig kicsit sem lankadt – még Hargita Megye Tanácsának elnöke is rendhagyó szemlét tartott, lóhátról véve szemügyre a portákat. A csoportok elégették a bábjaikat, kivéve a ditróiakat, ők erre későbbi alkalmat tartogattak – gondolom, a házigazdák privilégiuma, hogy kétszer is szabadulhassanak a téltől. Jelesre vizsgázott a megyei farsangtemetés, és ugyanilyen fergeteges hangulatot ígérnek jövőre is, amikor Szentegyháza lesz a 25. találkozó házigazdája – ami nem lehetetlen, de könnyű sem lesz. Kertész László