Fogadj örökbe egy padot! – új közösségi kezdeményezés indul Gyergyóalfaluban
A megyei és községi utak mentén, járdák mellett helyezne el padokat a gyergyóalfalvi önkormányzat, amelyeket magánszemélyek, családok, közösségek, civil szervezetek „fogadhatnak örökbe”, vállalva azok gondozását, környékük rendben tartását.
Padokat helyeznek ki a település különböző pontjain azzal az elsődleges céllal, hogy az idős, beteg falustársak számára séta közbeni pihenőhelyet biztosítsanak – döntött tanácsülésen a gyergyóalfalvi önkormányzat.
– Terveink szerint ezek a padok nemcsak ülőhelyek, hanem a közösségi élet kis pihenőpontjai lesznek, sok idős vagy beteg falustársunk számára pedig valódi segítséget fognak jelenteni. Sokan vannak, akik szeretnének kicsit kimozdulni az otthonukból, de a hosszú séták megterhelők számukra – fogalmazott a kezdeményezés kapcsán Erdős Ildikó helyi tanácsos, ötletgazda. Hangsúlyozta: az alig egy napja közzétett felhívás iránt már többen érdeklődtek. Jelenleg felmérik, a település melyik részein mutatkozik rá közösségi szándék.
Az önkormányzat olyan családok, baráti társaságok, osztályok, csoportok, egyesületek jelentkezését várja június hónapban, akik hosszú távra vállalnák egy-egy pad gondozását, környékének rendben tartásá.
Gáll Szabolcs polgármester érdeklődésünkre elmondta: amennyiben a közösség részéről igény lesz a padokra, és vállalják azok karbantartását, még ebben az évben megvalósulhat az elképzelés.