Hirdetés

Bemutatták a megye idei költségvetés-tervezetét

Több mint 730 millió lej Hargita megye 2024-re tervezett költségvetése, ebből 423,5 milló lejjel a megyei önkormányzat gazdálkodhat, 300 millió lejjel pedig a hozzá tartozó intézmények – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a megyeházán. A büdzsét jövő kedden tervezi elfogadni a megyei önkormányzat közgyűlése.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 4 perc
Bemutatták a megye idei költségvetés-tervezetét
A megyeelnök szerint kevés pénzt kapott az önkormányzat a központi költségvetésből Fotó: Létai Tibor

Borboly Csaba hangsúlyozta: a megye lakossága, illetve bárki, aki több időt tölt itt, vagy esetleg érdeklődik a térség fejlesztése iránt, és észrevételei vannak, alkalma van javaslatait, véleményét megfogalmazni. A költségvetés-tervezetet Hargita Megye Tanácsa honlapján tekinthetik meg.

– Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen az állami költségvetésből befolyó összeg kevés, viszont a beruházások finanszírozására fejlesztési források kellő mennyiségben állnak rendelkezésre

– közölte a megyeelnök.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Kifejtette: olyan beruházási prioritásokat határoztak meg, amelyek megvalósíthatók, és amelyek középpontjában olyan kulcsfontosságú területek állnak, mint az oktatás, egészségügy, megyei utak fejlesztése, kulturális programok támogatása. Mivel az idei év a szépkorúak éve, így azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak az időseknek szánt programok és beruházások megvalósításához, a megyei tanács rendelkezésére álló hatszázalékos adó-visszatérítésből támogatják.

A büdzsé célirányos támogatásokból, európai uniós forrásokból, valamint a megye saját jövedelméből áll. A költségvetés beruházási, fejlesztési része – amely multianuális – 681 millió lej, ez az elmúlt évekhez képest rekordösszegnek számít. Jelentős összeget fordítanak az idén a szociális szférára.

Folytatják az eddigi beruházásokat, az utak építését, annak ellenére, hogy az ezekre a központból leosztott 19 millió lej kevés, hiszen még az utak karbantartására sem elég.

Folytatják az elkezdett beruházásokat, utak építését Udvarhely, Csík és Gyergyó térségében. Tervezik az Énlaka és Siklód felé vezető utak megépítését, az Orotva és Gyergyóremete közötti megyei út meghosszabbítását, a gyergyószentmiklósi elkerülő út felének a megépítését, a bélbori út felújítását, a felcsíki út megépítését, ami az elöljáró szerint nagy lehetőségeket teremt a vendéglátás számára, Hidegségben aszfaltozni fognak. 
Hargita Megyei Tanácsának elnöke felhívta figyelmet, hogy a nagy beruházások az egészségügy területén folytatódni fognak, megvalósul a régió legmodernebb műtőblokkja, a kórházat tűzvédelem szempontjából biztonságosabbá teszik, az orvoslakások építése is folytatódik.

A megyeháza felújítását szeptemberben szeretnék elkezdeni,

Homoródfürdőn az ifjúsági táborban több villát felújítanak, az iskolák és a megye digitalizációjának programja sem áll le, ugyanakkor iskolabuszokat is vásárolnak majd a településeknek. Jelentősen nő a sporttámogatás, mert nagy rá a társadalmi igény – sorolta a teljesség igénye nélkül a beruházásokat a megyeelnök. Egyúttal megjegyezte, hogy a jelentős beruházások megvalósulása érdekében kénytelenek csökkenteni az alárendelt intézmények költségeit, és bírálatát fejezte ki az állami pénzek visszaosztásának módja miatt, amit igazságtalannak tart, hiszen csak a nagy lakosságú megyéknek kedveznek, a kisebbeknek nem megfelelő a jelenlegi rendszer.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!