Napok óta tépelődöm azon a pár soron, amelyet egy papírlapon ho­zott be szerkesztőségünkbe a Bor­széken élő fiatal nő, Mária. S té­pelő­döm a tőle hallott felkavaró történeten. Mária elmesélte, hogy Nagy Éva (képünkön)nevű húga január végén hunyt el, ötéves lefolyású betegség következtében. A temetés után papírjait rendezgette, s kapott egy kézzel írt lapot, amelyen egy Teréz anyától vett idézettel és pár őszinte, keresetlen, szívből jövő szóval köszönte meg mindazoknak a szeretetét és áldozatkészségét, akik angliai gyógykezelése költségeinek fedezésére adakoztak. A levél Teréz anya gondolataival kezdődik: „Megérteni egymást örömben, szenvedésben, segíteni, ha csak egy szóval is, egy gondolattal is nagyobb művészet, mint végigbarangolni a világot, gazdagnak lenni és szórni a pénzt. Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék. És legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk, s miért nem tudjuk elégszer mondani, hogy KÖSZÖNÖM!” Majd így folytatódik: „Köszönetemet, hálámat szeretném kifejezni minden gyergyóalfalvi, gyergyószentmiklósi, a környező településekről levő embereknek, hogy újból segítségemre siettek életemnek ebben a nehéz időszakában. Az összes jóakaratú embernek hálás vagyok, hogy együtt érez velem.” Mária könnyes szemmel mesélte, hogy húgánál még 2010-ben máj- és veseelégtelenséget fedeztek fel az orvosok, később megállapították, hogy Wilson-kórban – egy rendkívül ritka genetikai betegségben – szenved, aminek következtében szervezetében kóros mennyiségű réz halmozódott fel, elsősorban a máj és a vese szöveteiben. A betegség nem gyógyítható, de megfelelő kezeléssel a beteg életminősége javítható, élete meghosszabbítható. Nos, Nagy Éva betegségének leküzdése érdekében több alkalommal is összefogtak a család és barátai felhívására az emberek. A költséges kezelés sok pénzt igényelt: vásároltak a máj működését fenntartó készüléket – amely most a fundeni-i kórházban áll a betegek rendelkezésére. Májátültetésre lett volna szüksége, várólistára került, de később törölték a listáról. Végül Nagy Éva Angliába került, több kórházat is megjárt, míg végül ott is a májátültetést tartották célravezető megoldásnak. A műtétet azonban nem tudták elvégezni addig, míg szervezetét annyira fel nem erősítik, meg megbirkózzon a nagy kihívással… A műtétre azonban már nem kerülhetett sor, január végén Éva elveszítette az életért folytatott küzdelmet. Mária húga köszönetét szeretné tolmácsolni az önzetlen segítőknek. Úgy érzi, ezzel még tartozik mindazoknak, akik segíteni akartak húgán. Ezért ő is levelet fogalmazott meg az emberséges emberekhez: „Kedves Támogatók, Önzetlenül Segítő Embertársaim! Én most reménykedek, mint mindig, hogy a jó Isten megsegít és minden rendben lesz, habár a drága húgom, súlyos betegségben szenvedve fiatalon (25 évesen) elhunyt. Tiszta szívből köszönöm mindenkinek, aki vele volt szenvedése során és segítette, és utána velem voltak, míg őt külföldről hazaszállították és a virrasztáson, a temetésén ott voltak. Tehát szeretném megköszönni és hálás köszönetemet kifejezni mindazoknak a vállalkozóknak és magánszemélyeknek, és azoknak a külföldön élő, dolgozó embernek (akik közül legtöbben Svájcból segítettek), akik támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kitűzött összeg kigyűljön az elő- és utókezeléseire, a májműtétjére, ami már nem következhetett be, mivel már legyengült állapotából nem tudták annyira felerősíteni, hogy kibírjon egy műtétet. Külön is szeretném megköszönni az Alfalvi Fiatalokért Egyesületnek, hogy az összegyűjtött összegből előkezelésre adtak pénzt a húgomnak, most meg halála után felvállalták Angliából való hazaszállításának és a temetésének költségeit. Nekem erre a célra 14 293 lejt utaltak át, megígérve, hogy a megmaradt adományból más, húgomhoz hasonló helyzetben levő gyergyóalfalvit fognak segíteni. Szeretném megköszönni Borszékről Mik Józsefnek, a Tankó családnak, Csibi Idának, Gălăţescu Carmennek, Gyergyóalfaluból a Sövér Elek Szakközépiskolának, az akkori XII.-nek, akik húgom osztálytársai voltak, az akkori Éden II-nek, az alfalvi közösségnek, Kis Lorándnak (aki felhívott és figyelemmel kísérte Éva állapotát, és amikor szükséges volt, átadták az összegyűjtött pénzt), a szkanderbajnokságot rendező barátoknak, hogy 2010-ben segítettek a húgomon. Köszönetet mondok a 2014-es karácsonyi jótékonysági koncert szervezőinek, fellépőinek, György Istvánnak, Máyer Róbertnek, a gyergyószentmiklósi Fúvószenekarnak, Timár Árpádnak, Nagy Bélának az adományaikért, Kiss Arnoldnak, hogy felvette a kapcsolatot a bukaresti kórházzal, amikor húgom a várólistára került, György Botondnak (az AFE elnöke), Bege Lacikának, Pál Adélnak, az AFE többi tagjának, hogy kezdeményezték és felkarolták ezt az ügyet, az EMME-nek is, de a lista folytatódhat, mert sokan voltak olyanok is, akikről én nem tudhatok, de a húgom tudta, mert hozzá mentek és személyesen adták át adományukat, kisegítve őt így nehéz helyzetéből. Továbbá köszönöm, hogy amikor ápolni is kellett, vagy csak kisegíteni Évát a mindennapi munkában, ott volt mellette 2010 végén a Sándor család, utána a Mé­szá­ros család, most meg Már­ton Róbert családjával, és Gyer­gyó­al­faluból a Rancz család, a szomszédok és a barátok is. Hálás vagyok Ambrus Lászlónak, hogy az évek során mellette volt. Köszönöm nagybátyánknak is, hogy Angliában húgom utolsó félévében mellette volt és megtette mindazt, ami tőle telhetett. Még azoknak is köszönetet mondok, akik egy kicsivel is, de segítettek a húgomon. Köszönettel: Éva nővére, Mária.” Megható szavak, megható tettekért cserébe. Gondolkodásra serkentenek, felkavarják a lelket, s emlékeztetnek arra, hogy vélt vagy valós gondjainknál, sérelmeinknél, örömeinknél, anyagi javainknál vannak sokkal fontosabb dolgok is: a szeretet, az együttérzés, az egymásra figyelés, az áldozatvállalás. Általuk nagy nehézségek is áthidalhatóak. S általuk megérkezik a köszönet is, még akkor is, ha az már csak odaátról jön… Sarány István