Hirdetés

Aszfaltoznak a loki úton

Aszfaltréteget terítenek a Lok turisztikai övezet felé vezető úton Gyergyó­cso­mafalván. Az infrastrukturális fejlesztés partvédelmi munkálatokkal, az út dűlőinek a megerősítésével, támfal építésével kezdődött el 2023-ban és folytatódott idén is.

Boncina-Székely Szidónia
Aszfaltoznak a loki úton
Fotó: Gyergyócsomafalva Polgármesteri Hivatala

Közel 7 és fél kilométer hosszúságban kap aszfaltburkolatot a 62-es községi út Gyergyó­cso­ma­fal­ván: az útszakaszon az elkövetkező hetekben forgalomkorlátozásra, elterelésekre és teljes útlezárásokra is lehet számítani. 

– Az aszfaltozási munkálatoknak a tervek szerint idén végére ér a kivitelező. Az alapréteg elhelyezése előtt mindenhol ellenőrzik a korábban leterített kőréteget, ott, ahol elhaladtak az aszfaltozási alapmunkálatokkal, megemelik az aknatetőket, és a kopóréteget is elterítik még ebben az évben

– fogalmazott a Hargita Népe kérdéseire válaszolva Márton László Szilárd polgármester. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A községvezető arról is tájékoztatott, hogy a település másik turisztikai övezete, a Veresvirág felé vezető 61-es megyei úton is befejezték már a sáncépítést mindkét oldalon, járdát alakítottak ki és megerősítették az út alapjait, egy méter mélyen újrarétegelve azt.
A 61-es községi út az Akadán utca végétől kezdődő és a sípályáig tartó részén idén, amennyiben az időjárás engedi, egy rövid szakaszt aszfaltoznak, a fennmaradó részeken pedig a kőréteget helyezik el.
Mindkét útszakasz a helyi érdekeltségű turisztikai település infrastrukturális fejlesztései közé tartozik, hogy a panziók, szálláshelyek és a sípálya könnyen megközelíthetők legyenek. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!