Hirdetés

Akad menedék a hegyek között, csak vigyázni kell rá

Több mint harminc menedékházat épített és tart karban a Biztonságos hegyi turizmus elnevezésű program keretében Hargita Megye Tanácsa Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata  – közölte csütörtökön a Hargita megyei önkormányzat. A közleményben hasznos tippekkel is szolgáltak a kirándulóknak.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Akad menedék a hegyek között, csak vigyázni kell rá
Egynapi járásra találhatók egymástól a hegyi menedékházak Fotó: Hargita Megye Tanácsa

A közlemény szerint a hegyi menedékek elhelyezésekor fontos szempont volt, hogy egynapi járóföldre legyenek egymástól, így a megfáradt turisták napvégére mindig elérhetik a következő házat. A megyénkben lévő hegyi menedékek közül három már elsősegélypont lett, de állandó szolgálat is van, például a Vargyas-szorosnál – emlékeztetnek.

Mint részletezték:

ezek a házak nyitott ajtóval várják a betérőket, bárki használhatja. A megye vezetősége ugyanakkor figyelmezteti a kirándulókat, hogy fontos szempont, hogy ne rongálják meg ezeket az épületeket,

távozás előtt takarítsanak, és abban az állapotban hagyják, ahogy kapták. Arra is emlékeztetnek, hogy lehetőleg ne rakjunk tüzet a menedékhelyek közelében, mert ezek az épületek mind fából készültek.

Arra is felhívják a látogatók figyelmét, hogy

aki szeretné felkeresni a Gyilkos-havason és a Mária-kőn található panorámakabinokat, előzetesen telefonon kell jeleznie ezt az igényét a hegyimentőknek. 

A közszolgálat munkatársai folyamatosan látogatják ezeket a helyeket, karbantartási munkálatokat végeznek most már több mint tíz éve. A közlemény Fekete Örsöt, a közszolgálat vezetőjét idézte, aki elmondta: a turisták és a helyiek is magukénak érzik a menedékházakat, használják és gondozzák, berendezik és díszítik is azokat.

Az ott található ,,vendégkönyvben” számos izgalmas történet olvasható, hogy kinek milyen körülmények között nyújtott menedéket a kisház.

A közlemény szerint Hargita megye országos viszonylatban élen jár a kihelyezett házak számát tekintve.

Idézték Borboly Csaba megyeelnököt is, aki augusztus 1-én, a hegyimentők országos napján köszöntötte a közszolgálat munkatársait. „A hegyimentőink ott avatkoznak be, ahol a mentők vagy más egységek már nem tudnak segíteni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy képzés és technikai felszereltség terén mindig naprakészek legyenek, ezért évről évre nagyobb összeget különítünk el számukra. Ez nagyban hozzájárul megyénk aktív turizmusának elősegítéséhez” – fogalmazott az elöljáró.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!