Mindenszentek főünnepe a megdicsőült egyház, az üdvözült lelkek emléknapja, a katolikus egyház a mennybe jutott és szentté vált lelkeket ünnepli. Az egyház halottak napján, november 2-án minden elhunytról megemlékezik, de a vigília már előző este elkezdődik, így mindenszentek estéjén a gyertyagyújtás is a halottak napja része, mutatott rá érdeklődésünkre Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes-plébános. Az egyházi elöljáró úgy fogalmazott, hogy a halál tabusítása széles körben elterjedt a társadalomban, és a gyermekeket nem szabadna kihagyni a gyászfeldolgozásból. Rámutatott, hogy a temetéseken, halottak napján a temetőkben egyre kevesebb kilátogató kisgyermeket látni, és a jelenség több szempontból is káros.

– Én négyévesen ott voltam nagymamám temetésén, ott voltam a koporsó mellett a szüleimmel együtt. A halál életünk velejárója, nincs olyan napilap, ami ne közölné a haláleseteket. Tudomásul kell venni azt, hogy nem élünk örökké, és ha haláleset történik, a család együtt kell gyászoljon, együtt dolgozza fel az elválást

– osztotta meg élményeit Darvas-Kozma József, aki az általa végzett temetéseken gyakran szólítja meg a gyermekeket és hívja az elhunyt koporsója mellé őket.Leszögezte, hogy a gyermekek a maguk módján fel tudják dolgozni a halál tényét. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a halállal, a búcsúzással való szembenézés úgy tanítható, ha a gyermekek környezetében lévő felnőttek megbeszélik a kicsikkel, hogy mi történik az általuk is szeretett személlyel. 

– Halottak napján a szeretetet a virággal, a hitet a gyertyával, mécsesekkel fejezzük ki. Ezen a napon szembesülünk azzal, hogy az életünk véges, és nem élhetünk akárhogyan. A temetők a helyi közösség hitét is tükrözik, és nem a síremlékek pompájára gondolok, hanem az elődeink hagyatékának gondozására

– jegyezte meg.

Rítusok, egyházi és egyéni szinten is fontosak

Szentes-Kovács Márta pszichológus, gyásztanácsadó a gyászfeldolgozás, a krízishelyzet folyamatairól, annak feldolgozásáráról beszélt lapunknak. Mint mondta, a gyászfeldolgozáshoz elengedhetetlen a rítusok megélése; a veszteség érzése megtapasztalásának adnak keretet a különböző rítusok. Ilyen a gyertyagyújtás is a síroknál, ami egy közösségi rítus, ami több mint egy egyszerű megemlékezés. 
Kiemelte, hogy a búcsúzás lehetőségét adják meg ezek a rítusok, különös tekintettel a virrasztásra és a közös imádkozásra.

– A gyászfolyamatnál nagyon fontos a jelenlét. Fontos, hogy ott legyünk a rítusok során, mert ezek a gyászfeldolgozás folyamatát segítik elő. Az egyház keretet ad, lehetőséget biztosít a rítusok megéléséhez, ilyen a ravatalozás, a temetés, de a hathetes szentmise is

– jegyezte meg a pszichológus, arra is kitérve, hogy a vallásukat nem gyakorlóknak is lehetőségük van a gyászolás folyamatát segítő tevékenységekben, saját rituálékban megélni az emlékezést. 
Ilyen lehet az otthoni gyertyagyújtás, az elveszített személy fényképe is keretet adhat a megemlékezésnek, de az elhunyttal kapcsolatos álmokat is érdemes figyelembe venni. A pszichológus meglátása szerint jó egyfajta naplót vezetni az elhunyttal kapcsolatos álmokról, vagy a mindennapokban megélt érzésekről, de az is segíthet, ha búcsúlevelet írunk az illetőnek azokról a dolgokról, amiket már nincs lehetőségünk elmondani.

Amikor a halált körbeszövi az élet

Kérdésünkre elhangzott, hogy minden olyan tevékenység, ami az elveszített személy emlékéhez kötődik, segíti a gyászfolyamatot. A gyászfolyamatot erős érzések övezik, aminek első szakasza az érzelmi sokk, ami tagadással társul. Ezt követően a düh és az alkudozás időszaka következik, vádaskodás, ingerlékenység, bizalmatlanság érzései uralkodnak el a gyászolón, aki ezután éli meg a „nincs” érzést, az érzelmek harca jellemzi ezt a szakaszt.
Döntésképtelenség, majd az átdolgozás időszaka következik, amiből a tudatos emlékezés, végül pedig az adaptáció, az elfogadás. Ezek a szakaszok nem különülnek el egymástól éles határvonalon, kissé egymásba folyhatnak.

– A gyászfeldolgozás nem arról szól, hogy az elveszített személyt hirtelen elfelejti a gyászoló, hanem képes lesz elfogadni a hiányérzést, amelyet – Orvos-Tóth Noémi szavaival élve – lassan körbeszövi az élet. Idővel és munkával a fájdalom csökkenhet, ezt akkor lehet megtapasztalni, amikor észrevesszük magunkon azokat a gesztusokat, szófordulatokat, amiket a hozzátartozónk használt, így is felfedezhetjük azt, hogy bennünk él tovább az illető

– ecsetelte Szentes-Kovács Márta.

Egy év alatt nem ér véget a gyász

Az egyéves gyászidő kiemelten fontos a gyászfeldolgozás tekintetében. Az első évben lezajlik minden családi és egyházi esemény, amiben már nem vesz részt el elhunyt személy.

– Az első év csak az indulást jelöli, ez idő alatt kialakulhatnak a megküzdési módozataink, ahogyan a hiányérzettel boldogulunk, a megváltozott életünkhöz alkalmazkodunk. A rítusok, szeretteink támogatása, önmagunk újraépítése segít lassacskán abban, hogy megéljük a mindennapokat, a születésnapokat, a húsvétot vagy karácsonyi ünnepkört a szerettünk nélkül

– mutatott rá a pszichológus, hangsúlyozva, hogy 365 nap alatt nem zárul le a gyászidő, az idő múlása önmagában nem elég.
Kiemelte: figyelembe kell venni a halál körülményeit, a gyászoló életkorát, az emberi kapcsolat mélységét, és azt is, hogy a gyászoló tudatos volt-e ebben az időszakban, dolgozott-e azért, hogy megpróbáljon szembenézni a veszteséggel. Az érzések intenzitása miatt megtörténhet, hogy inkább menekülne az ember, és amíg csak tehetné, tolná maga előtt a nehéz érzések megélését. 

– Elengedhetetlen szembenézni a fájdalommal, de ha szükséges, lehet segítséget kérni, hiszen másként nincs lehetőség a veszteség feldolgozására, a gyógyulásra

– hívta fel a figyelmet a szakember.
Lapunk kérdésére Szentes-Kovács Márta elmondta, hogy Csík térségében egyre nyitottabbak az emberek és készek szakember segítségét kérni krízishelyzetekben, akár gyászfeldolgozás témákban is.