Hirdetés

Aki a Hópárduc emlékét élteti

Sterczer Hilda hegymászó és mentálhigiénés szakember tapasztalatai, nehézségei és tanulságai megosztásával, valamint fejlesztő falmászással élteti néhai férje, Erőss Zsolt hegymászó emlékét, illetve erőt és önbizalmat ad másoknak, hogy a nehéz helyzetekben talpra álljanak. Nemrég a Siculicidium-emléktúra alkalmával tartott előadást Madéfalván, de előtte válaszolt néhány kérdésünkre.

Péter Ágnes
Aki a Hópárduc emlékét élteti
Fotó: Veres Nándor

– Ismerős terepen van itt, Székelyföldön, Csíkszeredában?

– Nemrég a családommal, a gyermekeimmel és a férjemmel jártunk itt, a közelben, a Kis-Cohárdon via ferrátáztunk. Korábban Zsolttal is voltunk Gyergyó­szent­miklóson és környékén, talán épp 2011-ben, amikor a lányunk másfél éves volt. Szóval ismerős, érdekes terep ez számomra. Sajátos hangulata van az erdélyi tájnak, máshoz nem is tudom hasonlítani, és különleges, jóleső érzés Magyarországról egy másik országba, mégis magyarok közé jönni. Örülök, hogy megismerhettem ezt a vidéket, és boldog vagyok, hogy meg tudom mutatni a családomnak. Remélem, hogy a gyermekeknek lesz kötődésük ehhez a tájhoz, hiszen a vér szerinti édesapjuk itt nőtt fel.

– De nemcsak ezek a tapasztalatok, hanem az is Székelyföldhöz kapcsolja, hogy Pál Emőke, a színésznő, aki a Magasságok és mélységek című filmben Hildát játszotta, szintén gyergyói – pontosabban gyergyóremetei – származású.

– Igen, viszont érdekes, hogy Emőkének olyan Hildát kellett alakítania, aki a rendező szerint nagyon kemény és rideg, én pedig nem ilyennek tartom magam. Talán egy gyergyói személynek könnyebb egy ilyen karaktert megformálni, mert – azon a pár alkalmon, amikor lehetőségem volt együtt lenni Emőkével – úgy éreztem, hogy ő visszaadja azt a szűkszavúságot, azt a tapogatózó embertípust, amit Zsoltban ismertem meg. A rendezői szándék megvalósult, de aki látta a filmet és ismer engem, az megjegyezte, hogy én nem ilyen vagyok. Még amikor a gyász fájdalma mögé szorultam, akkor sem voltam annyira mosolytalan. Nyitott, vidám személynek tartom magam, és egy kicsit sajnálom, hogy a filmben túl nagy hangsúly került Hilda ridegségére.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– A filmről, és arról, amit bemutat – a gyászfeldolgozásról – nem is szeretném kérdezni, mert már rengeteg interjúban válaszolt ezzel kapcsolatos kérdésekre. Viszont, ha jól tudom, tíz éve működik a Hópárduc Alapítvány, amelynek Ön a vezetője, és amely személyre szabott, fejlesztő falmászó foglalkozást kínál gyermekeknek. Milyen céllal hozták létre az alapítványt? 

– Miután Zsolt meghalt (Erőss Zsolt 2013 májusában, a Kancsendzönga megmászása közben veszítette életét – szerk. megj.), nekem nagyon fontos volt, hogy a szellemiségéből valamit továbbvigyek. Nem akartam, hogy elfeledjék a nevét, de nem tudtam pontosan, hogy mit kellene tenni ezért. Aztán úgy döntöttem, olyan módon szeretném őrizni az emlékét, ami hozzám is közel áll, és azt akartam továbbvinni, ami számomra a legfontosabb volt Zsoltban, mert azt tudom hitelesen képviselni. Ez pedig az önazonosság volt, és az, hogy felismerte, hogy mi az ő erőssége, és erre építette az egész életét. Én a végzettségem szerint tanítónő vagyok, és tudtam, hogy a mászásnak köszönhetően, a mozgásomra figyelve fejlődött a koncentrációs képességem. Nagyon izgő-mozgó gyermek voltam, aki mindig felborított valamit, de a mászás segített megtanulni irányítani a kezemet, lábamat. Nem én vagyok az egyetlen ilyen ember a világon, és mivel tanító vagyok, aki szeret mászni, és tovább akartam vinni valamit Zsolt szellemiségéből, ezért a kudarcot megélő gyermekeknek meg akartam mutatni, hogy igenis van, amit jól tudnak csinálni. Önbizalmat ad nekik a mászás, mert számukra minden sikerélmény bizonyíték arra, hogy képesek olyasmire, amit nem is gondoltak volna magukról. Egyrészt ez a célja a Hópárduc Fejlesztő Falmászásnak, másrészt azt akarom, hogy ne úgy emlékezzenek Zsoltra, hogy ő az, aki meghalt, hanem úgy, hogy ő az, aki első magyarként ért a Mount Everest tetejére, ő az, aki tíz nyolcezrest mászott meg, és ő az, aki fél lábbal is visszatért a mászáshoz.
 
– Milyen gyermekeknek szól ez a fejlesztő falmászás?
– Olyanokkal foglalkozunk, akiknek valamilyen részképesség-zavara van, és nehezen megy nekik az összpontosítás, akiknek figyelemzavaruk van, valamint akiknek mozgáskoordinációs problémái vannak. Leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy az ő idegrendszerükben bizonyos „huzalozás” nem történt meg – a mozgás viszont segít az idegrendszer „újrahuzalozásában”, ugyanis egyre jobban kimutatható, ahogyan a mozgás hat az agy külső kérgére. Ezek a gyermekek gyakran szociálisan is a periférián vannak, és ők azok, akikre szinte mindig rá kell szólni, akiknek a szüleit szinte mindig behívja a tanító, mert sok baj van velük… Mivel napjainkban a mászás egyre népszerűbbé válik, egyre több terem nyílik, és mi már tíz éve nagyon sok gyermeknek segítettünk, ezért egyre többen keresnek meg minket. Több ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar – szerk. megj.) foglalkozó ambulancia és neuropszichológus is ajánl minket, mert nagyon gyorsan fejlődnek a gyermekek. Most már harmincan vagyunk oktatók, sokan másodállásban csinálják, de lelkesen, szívvel-lélekkel.

– Mi által fejleszti a képességeiket a mászás?

– Mint minden sport, a mászás önmagában is fejleszt, de ezenkívül olyan feladatokat adunk a gyermekeknek, amelyek a figyelemfejlesztés egyes területét célozzák meg. Vizuális és auditív észlelést fejlesztő gyakorlatokat is kapnak, például mutatunk nekik egy állatképet, nekik meg az árnyékképét kell megkeresniük a falon mászva, vagy azt mondjuk, hogy amikor hallja az [r] hangot, akkor ugorjon le, vagy jobb kézzel csak a kék fogásokhoz érhet hozzá stb. Számukra ez szórakoztató, közben pedig gyorsan fejlődnek, de nemcsak a feladatok megoldásában, hanem a mászásban is. Ezt ők is látják magukon, ezáltal nő az önbizalmuk.

– Az utóbbi években nagyon sok interjút adott, emellett előadásokat is tart, személyes tapasztalatait, gondolatait, érzéseit osztja meg a közönséggel. Milyen ára van ennek a kitettségnek, és mi a pozitív hozadéka?

– Eddig negatívumot ezzel kapcsolatban nem tapasztaltam, pozitívumot viszont annál többet. Azt a visszajelzést szoktam kapni, hogy mindaz, amit megosztok, segít másoknak, erőt és reményt ad. Történt egy tragédia az életemben, de Isten segített, fel tudtam állni, és hiszek abban, hogy valami jó dolognak kell létrejönnie ebből. Ez lenne a Hópárduc Fejlesztő Falmászás, amiért nagyon hálás vagyok, és általa szeretnék valamit visszaadni. Ha van, akinek segít mindaz, amit magamról megosztok, akkor boldog vagyok.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!