Hirdetés

Asztaliteniszben jobban állunk

Székelyföldre látogatott a Magyar Asztalitenisz Szövetség tíz hónappal ezelőtt megválasztott új elnöksége, az anyaországi vendégek ellátogattak Szé­kely­ud­var­helyre, Sep­si­szent­györgy­re és Kézdivásárhely­re is. Kiderült, asztaliteniszben mi állunk jobban.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 4 perc
Asztaliteniszben jobban állunk
Látogatás az udvarhelyi sportsikerek otthonában Fotó: György István/Fb

György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK vezetője meghívására Székelyföldre látogatott a Magyar Asztalitenisz Szövetség vezetősége: Kovacsics Imre elnök, dr. Soós Imre alelnök, valamint dr. Ács Pongrác vezetőségi tag, a Pécsi Tudományegyetem dékánja. Az idén százéves anyaországi szakszövetség élén tíz hónappal ezelőtt történt egy kényszerű csere, mostani látogatásuk alkalmával a sportdiplomácia kapta a főszerepet.

- Amolyan alapozási, ta­po­ga­tózási szándékkal jöttek, a kapcsolatfelvételen volt a hang­súly, egy jövőbeni gyümölcsöző partnerség reményével

– fogalmazott György István. A találkozás kezdeményezője elmondta, hogy a meglévő számtalan példával ellentétben a magyar asztalitenisz jelen pillanatban „nagyon lentről néz fel a román asztaliteniszre, amely – az olimpiai sportágak eredményességének tekintetében - a második legeredményesebb hazai sportág a kajak-kenu után, de a támogatottság szempontjából is dobogós helyezést tudhat magáénak.


Hirdetés

- A romániai asztalitenisz világszinten is az élmezőnybe tartozik mind felnőtt, mind pedig ifjúsági és utánpótlás szinten is. Az új magyar szövetségi elnök pedig szeretett volna szétnézni nálunk, megtapasztalni, hogy minálunk mit és hogyan csinálnak, ráadásul ebben partner volt Cristinel Romanescu, román szakszövetségi elnök is, így összehoztam őket

– magyarázta György.
Kovacsics Imre szövetségi elnök kíváncsi volt a szé­kely­föl­di asztalitenisz-központokra is, így a szé­kely­ud­var­he­lyi Nagy Ferenc Asztalitenisz Edzőterem mellett meglátogatták a kéz­di­vá­sár­he­lyi, valamint a sep­si­szent­györ­gyi egyesületeket, ahol Kerekes Barnabás, illetve Kádár Tibor és Kocsis Balázs szakosztály­ve­ze­tők mutatták be a helyi asztalitenisz-bázisokat. Az útra elkísérte őket Tóth László, Magyarország Csík­sze­re­dai Fő­kon­zulátusának főkonzulja.

- Mindannyian elismerték, hogy minálunk a helyi asztalitenisz-mozgalom nagyon erős alapokkal rendelkezik, komoly szakembergárdával és nagyszerű jövőképpel képes további maradandót alkotni

– összegzett György István.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!