Hirdetés

Van esélyük az erdélyi tehetségeknek

HN-információ
Ismertették tegnap az idei Hazulról hazaiaknak elnevezésű komolyzenei gálakoncert és az azt követő egyhetes mesterkurzus részleteit. A csíkszeredai Lázár-házban összegyűlt támogatók és szervezők egyöntetűen kijelentették: Székelyföldön számos tehetséges fiatal él, akik számára biztosítani kell a fejlődésükhöz szükséges lehetőségeket. [caption id="attachment_72684" align="aligncenter" width="1000"] Ioni Eduárd és Ioni Renáta bizonyítja tehetségét. Komolyzenei elit képződik Fotó: Pap Éva[/caption] A csíkszeredai Lázár-házban sajtótájékoztatón ismertették tegnap délelőtt a III. Hazulról hazaiaknak gálakoncert és mesterkurzus részleteit. Mint kiderült, az ArtStart4You Egyesület által szervezett program koncepciója változatlan marad, újdonság azonban, hogy idén augusztus 25-én a magyarországi Virtuózok főbb tehetségeivel közösen lépnek színpadra a hazai fiatalok. A gálaműsort követően a mesterkurzus is a megszokott helyszínen, Borospatakon lesz, ugyancsak anyaországi tehetségek részvételével. Ennek oka az, hogy a szervezők szorosabbra fűznék a klasszikus zenében jeleskedő erdélyi és magyarországi fiatalok viszonyát. Bocskor Lóránt, a Virtuózok ren­dezvényigazgatója elmondta, hogy ezekkel a projektekkel elsősorban azt szeretnék elérni, hogy Szé­kelyföldön is komolyzenei elit alakuljon ki. Hangsúlyozta: a művészetek koronája a komolyzene, amely iránt számos erdélyi fiatal mutat érdeklődést. Tóth László főkonzul közölte: kezdetektől támogatja ezt a kezdeményezést, amely megmutatkozási lehetőséget biztosít a tehetségeknek. – Kiemelten fontos, hogy a minőségi zene széles körben is elterjedjen. Székelyföld nagykövetei lesznek azok a fiatalok, akiket felfedeznek, és felnőttként a világ különböző tájain lépnek színpadra. Ők viszik hírül térségünk szellemiségét – jelentette ki Tóth László, hozzáfűzve, hogy Magyarország kormánya továbbra is támogatja a kezdeményezést. Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint nemcsak értékőrző, hanem értékteremtő közösség él térségünkben, és az RMDSZ dolga az, hogy segítse az ilyen kezdeményezéseket. Becze István megyei tanácsos, területi RMDSZ-ügyvivő Hargita Megye Tanácsának támogatásáról biztosította az ArtStart4You Egyesületet. Az egyesület alapítója, a Liszt Ferenc-díjas operaénekes Molnár Levente is bizakodóan beszélt. – Ez a projekt álomként kezdődött el, és nagy öröm számomra, hogy harmadszor is bejelenthetjük. Az itteni gyermekek lelkivilága, tudáshoz való viszonya egyedülálló a világon, és kötelességünk, hogy segítsük őket. Bízom benne, hogy olyan hagyományokat teremthetünk a klasszikus zene terén, amelyek az összmagyarság ékkövei lesznek – fogalmazott Molnár Levente, emlékeztetve, hogy a mesterkurzusnak köszönhetően olyan világszerte ismert előadók jönnek tanítani a Székelyföldre, akik egyébként nem is hallottak térségünkről. Füleki Zoltán alpolgármester úgy fogalmazott: az erdélyi magyarság a kultúra irányába fordult, és csoda, hogy létrejöhetnek ezek a programok. – Ezt a gálaműsort és mesterkurzust nemcsak a jelenlegi, de a mindenkori városvezetésnek is támogatnia kell. Pozitív változás indult el, és szeretnénk, ha ez így maradna – közölte Füleki Zoltán. A sajtótájékoztató végén Tóth László főkonzul felhívással fordult az érdekeltek felé, hangsúlyozva, hogy várják azokat a magánszemélyeket, akik felkarolnák a fiatal tehetségek támogatását. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!