Tanévkezdésre készülnek a hallgatók

HN-információ
A csíkszeredai Sapientia – EMTE Hallgatói Önkormányzata felkészült a 2015–2016-os tanévre: színes programokkal várják a hallgatókat, az első a hamarosan rajtoló Gólyatábor. [caption id="attachment_11037" align="aligncenter" width="620"]03_sapi Prioritást a saját rendezvények kapnak, de az egyetem falain kívül is tevékeny a HÖK[/caption] Idén decemberben elnökválasztásra kerül sor a csíkszeredai Sapientia – EMTE Hallgatói Önkormányzatnál, tudtuk meg András Elődtől, a HÖK jelenlegi elnökétől. – 2013 decemberétől töltöm be ezt a tisztséget, ez már a második mandátumom. Egy mandátum egy évig tart, decembertől decemberig. Két év elnökség után úgy érzem, hogy valaki fiatalabbra, frissebbre kell bíznom a feladatot, ezért nem szeretném újra jelöltetni magam – bocsátotta előre. A HÖK szerepe évről évre mind hangsúlyosabb, mára sikerült elérniük azt, hogy nemcsak az egyetemen belül, hanem a saját rendezvényeiken túl is partnerként tekintsenek rájuk. – Nagyon sok rendezvénybe bevontak minket, nem kizárólag egyetemi jellegű és nem föltétlen csak fiataloknak szóló programokba. Segítettünk különböző uniós projektekben, ott voltunk a Kerge Olimpián, a TIFFszeredán is – sorolta András Előd. Hozzátette, a HÖK-nek persze változatlanul fontosak a saját rendezvényei, amilyen például a gólyatábor, ami idén szeptember 8–11. között zajlik a Sepsiszentgyörgytől 7 km-re levő Benedekmezőn. Ezt követően, októberben tartják a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, a nemzetközi egyetemi focitornára Magyarországról és Erdélyből jelentkeznek csapatok. Az elsőévesek szeptember 3-ig jelentkezhettek a gólyatáborba, de a szervezők egészen a táborkezdésig igyekeznek minden érdeklődőnek helyet biztosítani. András Előd azoknak ajánlja a tábort, akik szeretnének megismerkedni az egyetemmel, a leendőbeli társaikkal, a felsőbb évesekkel. – A tábor elsősorban jó szórakozási lehetőség, de igyekszünk mindenben segíteni a gólyáknak, mesélünk az egyetemről, a diákéletről. Ebben a környezetben kötetlenül feltehetik kérdéseiket, elmagyarázzuk nekik azokat a dolgokat, amelyekkel nincsenek tisztában – mondta, hozzáfűzve, hogy a részvételi díj 120 lej/fő, ami tartalmazza a szállást három éjszakára, az étkezést és egy tábori pólót. András Előd rámutatott arra is, hogy a csíkszeredai HÖK együttműködik a marosvásárhelyi, illetve a kolozsvári hallgatói önkormányzatokkal, a három város diákjai pedig nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással. Legnagyobb közös projektjeik közé tartozik a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) és a Sapientia Humorest turné megszervezése, amelyek jelentős érdeklődésnek örvendenek. A HÖK-rendezvények egyre több embert mozgatnak meg, a már hagyományosnak mondható Diáknapoknak például legutóbb közel 2500 résztvevője volt, de évről évre többen várják a Vákár Lajos Műjégpályán szervezett Jégkarnevált is, a vetélkedőkkel tarkított, hangulatos esti korcsolyázást. – A csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat minden évben várja az új diákokat, akik szívesen önkénteskednek, és hozzájárulnának a rendezvények lebonyolításához úgy, hogy közben tapasztalatot és új barátokat szereznek – hívta fel a figyelmet András Előd. Demeter Anita


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!