A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének és a Kárpát-Medencei Családszervezetek Szö­vetségének közös rendezvényére, az Együtt-Egymásért – integráció és közösségépítő táborába látogattunk, Gyimesbükkre. Felejthetetlen élményekkel és érzésekkel tértünk haza. [caption id="attachment_92242" align="aligncenter" width="1000"] Fotók: Barabás Emőke[/caption] A Hargita Megyei Mozgás­sérültek Szervezetét 1990-ben alapították, azóta több tábort szerveztek ebben a témában, mindig más helyen és más tematikával. Az idei tábor témája a család meg a kultúra, és leginkább azokat a korlátozottsággal élő fiatalokat célozták, akik a 90-es évek előtt születtek és kimaradtak a gyógypedagógiai fejlesztésekből. A táborba közel 70 résztvevő és önkéntes érkezett, nagyrészt Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Szentegyházáról. – A tábor neve (Együtt egymásért) mindent elmond, hisz tele van szívvel-lélekkel. Évről év­re egyre nagyobb igény van a táborainkra, de sajnos nagyon nehezen jutunk támogatáshoz, így az idei tábort csak kétnaposra szerveztük – hangsúlyozta a főszervező, Incze Zsuzsánna, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének önkéntese és szociális munkása, hozzátéve: a tábornak nagyon erős a közösségformáló ereje. – Itt megtanuljuk egymás szabályait, megtanuljuk, milyen, amikor öten alszunk egy szobában, amikor sorba állunk az ételért, amikor vigyáznunk kell egymásra és segítenünk kell a társunknak. Ha sérültséggel élsz, kevés lehetőséged van megtapasztalni, hogy milyen segíteni másokon, itt viszont megtapasztalhatjuk, hogy milyen szentmisén felolvasni, könyörgést mondani, vagy éppen asztalt teríteni. A sérültség olyan, mint a normálisnak egy variánsa, hiszen valamilyen szinten mindenki sérült: egyesek testileg, mások lelkileg; van, akin látszik, és van, akin nem. Ezzel az állapottal kell megtanulnunk bánni, mert azok a társadalmak, amelyek nem tudják kezelni és helyre tenni a szenvedést, szenvednek – fejtette ki a főszervező. Elfogadás és szeretet Elfogadás, szeretet, türelem, nyitottság és sok-sok nevetés jellemezte a mozgássérültek múlt pénteken és szombaton zajló gyimesbükki táborát. A program péntek délelőtt a gyimesfelsőloki bobpálya kipróbálásával kezdődött, ez volt a tulajdonképpeni ráhangolódás a közös együttlétre és új élmények szerzésésre. Ezután a táborhelyre, a gyimesbükki plébániára utaztak, ahol mindenki elfoglalhatta a szobáját, majd ebédeltek és ismerkedős játékokkal készültek a későbbi fogalalkozásokra. Délután a kézügyességet fejlesztő kézműves-tevékenységeké volt a főszerep. A fafaragás hagyományos művészetét próbálhatták ki a fiatalok Sándor Endre szentegyházi fafaragó segítségével, illetve ajtókopogtatók festésére is lehetőség nyílt, hogy valamit hazavihessenek, amit tiszta szívvel készítettek a táborban a családtagjaiknak. Később tábortűz, beszélgetés és közös éneklés mellett kellemes hangulatban töltötték az estét a tábor résztvevői. Barátságokról, szerelmekről, örömökről és nehézségekről is megoszthatták egymással a gondolataikat. A szombati program történelmi témájú kirándulás volt az ezeréves határhoz, ahol sok új információval és történelmi tudással gazdagodhattak a résztvevők. Ezzel egy időben a különböző akadályozottsággal élő fiatalok szüleit várták a tábor helyszínére előadásra, amit kerekasztal-beszélgetés követett. Itt alkalmuk nyílt a szülőknek az eszmecserére és ismerkedésre. Ferenc Attila előadó a családról, illetve a fogyatékos gyerekek életéről beszélt, részleteiben arról, hogy mi a különbség érték és képesség között, és hogy miben kell a hozzáállásunkon változtatnunk ahhoz, hogy ezek a gyerekek is megéljék, hogy ők is ajándékai a menyországnak és a társadalomnak. – Ha segíteni akarunk a családoknak, akkor a szülőkkel és a gyermekekkel külön-külön is dolgoznunk kell. Csak így fejlődhetnek a családok együtt – magyarázta az előadás célját a főszervező. A tábort szombat délután közös ebéddel zárták. Fontos az önkéntesek munkája A tábor tevékenységeit és lefolyását visszajáró, összekovácsolódott önkéntescsapat segítette. Füstös Csongor Nemere 2014-től önkénteskedik a szervezetnél. – Az elején voltak gátlásaim és félelmeim, de az első velük való élményem teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat. Elvittük a fiatalokat Tusványosra, olyan szeretnivalók és szeretetteljesek voltak, hogy azóta is visszavonz hozzájuk ez a felhőtlen, önzetlen, elfogadás és szeretetlégkör – fogalmazott az önkéntes. Valóban, az önkéntesség önmaga jutalom, hiszen az empátia és a szeretet szinte kézzel tapintható, itt teljesen átértékelődik az embernek a másokhoz való viszonyulása. Itt nem voltak álarcok, szerepjátékok. Mindenki önmagát adta, csodálatos volt nyitottan, teljes szívvel ott lenni és befogadni azt a szeretetet, boldogságot, ami a fiatalokból árad. Sajnos keveset tudunk a korlátozottsággal élő fiatalokról. Ha beleképzeljük magunkat a világukba, és nem sajnáljuk őket, hanem őket elfogadva és a helyzetükből kiindulva beszélgetünk velük, akkor nagyon szép perceket, értékes órákat tölthetünk velük, ami örökre az életünk része marad. Barabás Emőke