Székely kapukat restaurálnak

HN-információ
Két nemrég felújított csíkbánk­falvi székely kaput tekintett meg tegnap Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Borboly Csaba Hargita megyeitanács-elnök kíséretében. A látogatás apropója, hogy a magyar kormány évek óta támogatja a székely kapuk restaurálását. [caption id="attachment_86028" align="aligncenter" width="1000"] Kapumustra Csíkbánkfalván. Hagyományőrzés összefogással Fotó: László F. Csaba[/caption] Székely kapukat tekintett meg tegnap Potápi Árpád János magyar államtitkár Csík­bánkfalván. A magas rangú vendég a két felújított székely kapu megtekintését követően a helyszínen elmondta: a magyar kormány 2015 óta támogatja a Hargita megyei önkormányzat által elkezdett székelykapu-felújítási programot. Eddig több mint hatvan kaput sikerült a program keretében restaurálni. – Itt, a mögöttünk lévő kapu 1860-ban készült, amit először tekintettünk meg, az 1841-ben, néhány éve kerültek olyan állapotba, hogy fel kellet újítani azokat. Ez a két család is pályázott a székelykapu-restaurálási programhoz, és szerintem nagyon szépen sikerült a két kapu helyreállítása – nyilatkozta az államtitkár az egyik csíkbánkfalvi székely kapu előtt állva. Hozzáfűzte: fontos, hogy megőrizzük értékeinket, ennek a programnak köszönhetően a környéken egyre többen állítanak szé­kely kaput. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ugyanakkor úgy nyilatkozott: néhai Kovács Piroska néni, Europa Nostra-díjas máréfalvi kapumentő munkáját szeretné folytatni a megyei önkormányzat. Az elöljáró felidézte: 2008-ban, a megyei tanács elnökévé választása után a tanárnő a kezébe nyomott egy dokumentációt és közölte: a megyei tanács elnökének ez a dolga, ezeket az értékeket meg kell menteni. A megyeháza nemrég közzétett felhívásával kapcsolatban hozzáfűzte: szeretnék elérni, hogy a készülő, illetve kiegészülő székely kapukat nyilvántartó adatbázis digitális formában bárki számára hozzáférhető legyen, továbbá szerepeljen a Székelyföldet népszerűsítő turisztikai portálokon. Mint részletezte: egyúttal a székelykapu-tulajdonosokat is szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy megőrizzék, illetve karban tudják tartani a tulajdonukat képező értékes faépítményeket. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!