Nyomáspróba alatt a rendszer
Őszre tervezik a csíkszentsimoni és csíkszentimrei földgázhálózat üzembe helyezését. Jelenleg a nyomáspróbák zajlanak a két községben.
Miután az Országos Energetikai Szabályozó Hatóságtól (ANRE) mindkét község – Csíkszentsimon és Csíkszentimre – megkapta a gázhálózat működtetéséhez szükséges létesítési engedélyt, az újonnan megépült 45 km hosszú vezetékrendszer nyomáspróbáit kezdte meg a kivitelező.
– Több olyan esettel szembesültünk, amikor kerítésépítés miatt leszerelték a dobozt, és arrébb tették, de az is előfordult, hogy egyszerűen elvágták a vezetéket, mert útban volt. Ezeket, illetve a kivitelezés során ejtett hibákat is javítjuk most, a nyomáspróbák alatt
– számolt be lapunknak Kozma István.
Az európai uniós támogatással épülő hálózat részeként elkészült a gázátadó állomás, illetve a rendszer automatizálása, a következőkben pedig ennek üzembe helyezése is megtörténik. Ezt követően Kozma István szerint már a földgázhálózat üzemeltetője, a NeoGas Grid vállalat feladata, hogy az ANRE-től a szolgáltatás elindításához szükséges engedélyt beszerezze.
– Számításaink szerint legjobb esetben is csak valamikor ősszel tud a szolgáltatás elindulni. Vannak, akik már elkezdték az otthonaikban a belső szerelési munkálatokat, hogy majd felkészülten várják a rendszer üzembe helyezését, de az az igazság, hogy erre még mindenkinek bőven van ideje
– tette hozzá a polgármester.
A két község gázhálózatának építése közel 20 millió lejbe került, ehhez Csíkszentsimon 3,5 millió, Csíkszentimre pedig 1,6 millió lejjel kellett hozzájáruljon. Kozma István szerint a beruházás költségeiből még 200 ezer lejt kell kifizetniük, ennek nagy része Csíkszentimrét terheli.

