Hirdetés

Nagy érdeklődés a gazdanapon

HN-információ
Az esős, borongós idő ellenére is nagy érdeklődés mellett tartották meg szombaton a csíkdánfalvi gazdanapot. Az immár hagyományos őszi állatvásárra nemcsak a felcsíki gazdák jöttek el, de érdeklődők voltak a Kászonokból, Alcsíkról és a gyergyói településekről is. Az idei gazdanap központi témája a minimis-támogatás volt, így a vemhesüsző- és fajbika-vásárlási támogatás részleteiről hallhattak tájékoztatót a gazdák. A tej-, illetve húsmarhák után járó 5, illetve 6 ezer lejes támogatásokat november 11-ig lehet igényelni. A rendezvény keretében Tán­czos Barna szenátor arra biztatta a gazdákat, éljenek a támogatás nyújtotta lehetőséggel. A berbécsvásárlásra kiírt minimis-támogatás ma lejár, de a hétvégi vásárban még kötöttek üzletet. A vásárba Hunyad megyéből is hoztak törzskönyves berbécseket, ezek 2500 lejes áron kerültek új gazdájukhoz a felcsíki farmra. – Évről évre nő az érdeklődés a rendezvény iránt, ami egyértelmű visszajelzés, hogy érdemes nekünk ezzel foglalkozni, igény van erre. A gazdák magukénak érzik ezt a rendezvényt – mondta lapunknak Böjte Csongor, Csíkdánfalva polgármestere. Daczó Dénes [caption id="attachment_37346" align="aligncenter" width="5184"]Törzskönyves berbécsek is gazdát cseréltek Fotó: Daczó Dénes Törzskönyves berbécsek is gazdát cseréltek Fotó: Daczó Dénes[/caption]  


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!