A nagyszentmiklósi aranykincsek másolatai, illetve a honfoglalás kori tárgyak mellé a szarmaták, a másik titokzatos sztyeppei nép tárgyi hagyatéka is „beköltözött” az udvarhelyi múzeumba. Az új kiállítás látogatói ráadásul – és éppen a szarmatákon keresztül – még a lengyel történelembe is betekintést nyerhetnek. [caption id="attachment_95533" align="aligncenter" width="1000"] Értékes leletek. A lengyelek a készítőikre akartak hasonlítani Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] A tárlat széles körű múzeumi együttműködés gyümölcse: a kiállított tárgyak egy része a lengyelországi Tarnówi Regionális Múzeumból származik, valamint több magyarországi intézmény (a szentendrei, a szentesi, a csongrádi, a bajai múzeum, illetve az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark) is kölcsönzött szarmata emlékeket. A tarnówiakkal, illetve Ópusztaszerrel már a 2017-es Erdélyi Panoráma kiállításon is együtt dolgozott az udvarhelyi múzeum. A pénteki megnyitón két csatára öltözött marcona szarmata harcos őrizte az ajtót, a hangulatos mozzanatért Nyárádi Zsolt és Zója Levente régész-történészt illeti köszönet. Szarmaták az Alföldön A Szarmaták: mítosz és valóság – Az ókori szarmaták régészeti hagyatéka és az újkori lengyel nemesi képzelet című régészeti-történeti kiállítás megnyitóján Szabó Dénes Kristóf, az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark régésze vázolta fel mindazt, amit a történettudomány a szarmatákról tud. Az ókori római történetírók rettenetes, veszedelmes emberekként írtak róluk, akik a limeseken túl élik barbár életüket. Valójában a szarmata is gyűjtőnév: iráni nyelvet beszélő, hasonló kultúrájú, szokásvilágú népek csoportjára alkalmazzák a kifejezést. A jazigok, roxolánok, alánok – a szarmata népek – néhány évszázadra (Kr. e. első századtól) a mai Magyarország területén is megtelepedtek, gazdag régészeti hagyatékot hagyva az utókorra. Mint Szabó Dénes Kristóf fogalmazott, az Alföldön ha valaki kicsit is megrugdossa a talajt, nagy eséllyel előbukkan egy jellegezetes szarmata kerámiatöredék. A papnő fejdísze Magyarországi régészeti feltárásokból származó eredeti, illetve rekonstruált tárgyak láthatók az első teremben. Férfi és női ékszerek, borostyán gyöngyök, korongolt korsó, fegyverek darabjai, egy pikkelypáncél töredéke (a rómaiak mindig jellegzetes páncélban ábrázolták a szarmata harcosokat), bronz tűtartó, varrókészlet, agyagmécses tekinthető meg. Egy római fazékból több mint 340 darab apró csontfaragvány került elő, ezekből többet is bemutat a kiállítás. Szabó Dénes Kristóf elmondta, hogy nem igazán tudják a régészek, hogy mi lehetett ezeknek az emberi testrészeket, arcokat ábrázoló daraboknak a funkciója; ahogy a közel kétezer évvel ezelőtt élt nép hitvilágáról sem rendelkeznek sok információval, talán valamiféle tűzkultusznak is hódoltak. Papnőik viszont voltak – a temetkezési helyekből előkerült emlékek szerint –, egy jellegzetes fejdísz, illetve egy ilyen sírból származó bronzveretes kis láda is látható az egyik tárlóban. Szarmata településekről előkerült római emlékek is szerepelnek a kínálatban. A nemes szarmata vér A kiállításmegnyitón a magyarországi régész izgalmas tárlatvezetése engedett betekintést az ókori nép világába, na meg a belőlük sarjadt, érdekes lengyel mozgalom világába. De a termekben elhelyezett látványos falipannók információi is könnyen „képbe helyezik” a látogatót. Egyébként – mint Szabó Dénes Kristóftól megtudtuk – soha nem volt a szarmatáknak saját államuk, és a népvándorlás viharaiban „tűntek el”, azaz beolvadtak a környező népek sorába. Az ún. szarmatizmus mégis továbbélt, az ókori nép emlékezetét egy érdekes jelenség ápolta: a kora újkori lengyel nemesség tőlük eredeztette magát. Az egész Maciej Miechowitától (1457–1523), a krakkói egyetem tanárától indult, és azon alapult, hogy Plinius szerint Szarmácia határai egészen a Visztuláig értek. Egyfajta szarmata származástudat alakult ki a lengyelek körében, amely akár a magyar nemesi ideológia szkíta és hun leszármazástudatával is párhuzamba állítható. Még érdekesebb, hogy ennek a „divatnak” Báthory István és a vele vonulók keleties öltözete, fegyverzete még nagyobb löketet adott, annyira, hogy öltözetben, hajviseletben, a fegyverekben egészen a 18. századig tetten érhető ez a fajta sajátos szarmata-értelmezés. Kontusz, zupan, slutski öv A kiállításon a lengyel barokk portréfestészet néhány darabja jól szemlélteti ezt, de a jellegzetes öltözetbe bújtatott bábu is. Kontusz, zupan, slutski öv, na meg a szablya – kihagyhatatlan darabjai voltak a 17–18. században a lengyel nemesember megjelenesének. Képesek voltak még „szarmata-mintájú”, rettenetesen nehéz pikkelypáncélba is bebújni: ez volt a karacena vért, de a lószerszám is a szarmata ideológia jegyében mintáztatott. Visszatérve a ruhadarabokhoz: a kontusz a keleties köntös volt, az öv pedig egy széles textilcsík, egy gyönyörűen szőtt eredeti, a 18. századi Krakkóból származó darabot is megmutat a tárlat. Avatott tárlatvezetőnk szerint Lengyelországban a szarmatizmus mai megítélése vegyesnek mondható. De mivel anno a lengyelországi népesség közel tizede nemesember volt, a szarmatizmus bizony évszázadokig széles körben formálta a lengyel népi-nemzeti öntudatot. A régészeti és képzőművészeti műtárgyakat egyaránt felvonultató kiállítás 2020. január 10-ig látogatható Székelyudvarhelyen, a Haberstumpf-villában. Asztalos Ágnes