Megszólították a tinédzsereket

A csíkszeredai Csíki Játékszín társulata az elmúlt három évben a régi alapokra támaszkodva, de új szemléletű, tantermi előadásokkal a tizenéves korosztályt is megszólítani igyekvő műsorpolitikával tervezte az idényt. Veress Albert igazgatóval beszélgetve arra voltunk kíváncsiak, hogy az újító szándék mentén milyen eredményekkel zárták az idei évadot.

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 5 perc
Megszólították a tinédzsereket
Veress Albert színiigazgató. Változatos évad Fotó: Veres Nándor

Előrelépést jelent a társulat életében, hogy az elmúlt években sikerült új közönségbázist kiépíteni – állítja Veress Albert. A Csíki Játékszín igazgatója szerint a korábbi évek törzsközönségét jelentő középkorú és idősebb korosztály, valamint a kisgyermekeknek szóló bérletrendszer mellett a 2023–2024-es évadra a tinédzserek és fiatal felnőttek – tehát a 12–24 éves korosztály tagjai – is jelentős számban megjelentek a jegyet váltó nézők között. Ehhez az kellett, hogy a társulat kifejezetten ennek a korosztálynak megfelelő és őket a saját nyelvükön, saját környezetükben megszólító produkciókat készítsen.
– Négy tantermi előadásunk van, amelyeket – kiegészítve a fesztiválos programokkal – összesen 38 alkalommal vittünk színházi produkciót a város középiskoláiba, és készült másik két produkció is, ezeket az Ami pinceklubban és az Antderground ANT BAR szórakozóhelyen mutattuk be. Utóbbiakat 23 alkalommal játszottuk – közölte az igazgató.
A Csíki Játékszín statisztikai adataiból az is kitűnik, hogy míg korábban a repertoár kevésbé szólt ennek a korosztálynak, addig a júniusban befejeződött évadban a fesztiválokon látható vendégelőadásokkal együtt összesen 47-szer játszottak kimondottan számukra készült produkciót Csíkszeredában. Ez az évadban programra tűzött 273 előadás 17%-át jelenti, illetve több mint 2000 nézőt.
– Azt is elmondanám, hogy előadásainkat 90%-os nézői lefedettséggel játszottuk és több mint 43 500 nézőnk volt az évadban. 181 felnőtt- és 45 gyermekelőadást játszottunk az évadban – tette hozzá Veress Albert.

Megszólították a tinédzsereket

Szakmai szemmel

Korábban a színházat fenntartó önkormányzat elváráskánt beszélt arról, hogy a Csíki Játékszín a régió kulturális életének hangsúlyos szereplőjeként, sőt nemzetközi szinten is jegyzett társulatként kell működjön. Ezért megkérdeztük az igazgatótól, hogy ezen a téren miről számolhat be.
– A színház vezetőségének sikerült Csíkszeredába szerződtetnie Hatházi András Jászai Mari-díjas színészt, akit eddigi munkássága során többek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójaként, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kara magyar tagozatának vezetőjeként és rendezőként is jegyez és elismer a szakma. Előrelépés, hogy az ő érdeklődését sikerült felkeltenünk a társulat iránt – mondta. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A másik fontos visszajelzés, ami a csíkszeredai társulatnak a régióban betöltött és országhatárokon túlmutató szerepét bizonyítja, hogy egyre több magyarországi rendező tud a társulatról, a Csíki Játékszín művészeti vezetőjének budapesti látogatása során az is kiderült, hogy a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is ismerik a csíkszeredai színházat. Ezenkívül az elmúlt években eddig nem tapasztalt intenzív érdeklődés mutatkozik a marosvásárhelyi és kolozsvári színművészeti egyetem végzős diákjai részéről is. 
– Jelenleg 28 önéletrajz van a postafiókomban, amelyeket mind olyan fiatal színészektől kaptam, akik érdeklődnek a színházunk iránt és szívesen dolgoznának a társulatunkban – mutatott rá az igazgató.

Körvonalazódó repertoár 

Bár még nem véglegesítették a következő évad repertoárját, Veress Albert a felnőtt bérletrendszerben kínált előadásokról néhány részletet közölt lapunknak: ősszel a művészeti vezető, Vladimir Anton rendezésében Florin Zeller Az apa című darabjával nyitja az évadot a Játékszín, ezt követően Szenteczki Zita magyarországi rendezővel készül a társulat a szilveszterre, majd Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát Mohácsi János állítja színpadra. A Hunyadi László kamarateremben a kolumbiai származású, Bukarestben rendezői szakot végzett Alejandro Durán rendez, ezt követően Dál­noky Csilla rendező szakos vizs­­ga­előadását, Hatházi András Kovács János meghal című darabját tűzik műsorra, illetve Bordás Attila rendezésében Szé­kely Csaba Bányavirág című drámáját láthatja a közönség.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!