Megnyitották a második Transylvanian Design Week kiállítását
Megnyitotta kapuit a második Transylvanian Design Week központi kiállítása a Csíki Székely Múzeumban. Az Új középkor tematikájú tárlat április 20-ig látogatható.
Fóliába burkolták a Csíki Székely Múzeum kiállítótereinek falait, ugyanis ismét megszervezték a Transylvanian Design Week (TDW) című rendezvényt, amelynek központi eseménye idén is a múzeumban helyet kapó kiállítás. Az Új középkor tematikájú tárlaton a kortárs dizájnerek és iparművészek alkotásai lépnek „párbeszédbe” múzeumi tárgyakkal, összesen 46 tervező ötven kreációja csodálható meg. Ennek megnyitóját tartották csütörtök délután.
– A tárlat tematikája az új középkor, melynek ötletgazdája Oláh Gyárfás divattervező és szobrászművész, a kiállítás kurátora volt. De mit jelent számunkra ez? Sokan talán még ma is a sötétség és hanyatlás időszakaként gondolnak erre a korszakra. Pedig, ha jobban megvizsgáljuk, felismerhetjük, hogy tele volt művészeti, technikai és társadalmi megújulással – sőt, ennek az időszaknak köszönhetjük a reneszánsz kibontakozását is – fogalmazott dr. Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.
Hozzátette: a kiállítás kurátori csapata olyan műveket válogatott össze, amelyek reflektálnak a korszak kérdéseire: a digitalizáció és a kézművesség kapcsolatára, a hagyomány és az innováció találkozására, valamint a társadalmi és környezeti kihívásokra. Ahogyan több évszázaddal ezelőtt a mesterek alkotásai időtálló üzenetet hordoztak, úgy a ma dizájnerei is olyan tárgyakat hoznak létre, amelyek egy jövőbeli kor lenyomatai lehetnek. Így a kiállítás nem csupán a jelenről szól, hanem arról is, hogy mit hagyunk örökül a jövő generációinak.
Dr. Horváth Judit, a budapesti Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese szerint a közép-kelet-európai dizájn platformjának hangsúlyosabb megjelenítése közös ügyünk.
– Szükség van arra, hogy saját identitásunkat megerősítsük, újrakeretezzük. Hogy a követő üzemmód helyett a saját történetünkben, regionális kultúránkban, lokális történetekben keressünk azonosulási pontokat. A helyi adottságokhoz kapcsolódó kérdések révén jussunk el olyan tudásokhoz, melyek ránk jellemzőek, a mi problémáinkra nyújtanak minél pontosabb válaszokat. Tehetjük ezt tradícióink újraértelmezése révén is, de leginkább azzal, ha nem spóroljuk meg magunknak a szembenézést azokkal a törésvonalakkal, melyek viharos és sokszor megszakított, derékba tört történelmünk folyamán létrejöttek – osztotta meg gondolatait a főigazgató-helyettes, majd méltatta a kiállított munkákat is.
Az ünnepélyes kiállításmegnyitó után az érdeklődők rendkívüli tárlatvezetésen vehettek részt dr. Keszeg Anna kultúrakutató és Oláh Gyárfás, a Transylvanian Design Week kurátorának vezetésével. Az eseménysorozatot szakmai programok, dizájnvásár és filmvetítések is gazdagítják, ugyanis a szervezők célja, hogy az erdélyi tervezők számára inspirációt és találkozási lehetőséget teremtsenek.
A kiállítás április 20-ig látogatható a Csíki Székely Múzeumban.