Még lehet jegyet váltani
Tegnap startolt Csíkszeredában a hatodik gyermek- és ifjúsági színházi találkozó, a Lurkó Fesztivál. A többnyire magyarországi társulatok produkcióit felsorakoztató fesztiválra még lehet jegyeket váltani. Összesítettük, hogy melyik előadásokra van még férőhely.
[caption id="attachment_69977" align="aligncenter" width="1000"] Ismerkedés Rongy Elekkel. Szórakoztatás és színházi nevelés Fotó: László F. Csaba[/caption]
A Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásával tegnap elkezdődött az ötnapos gyermek- és ifjúsági színházi találkozó. A Veress Zoltán Rongy Elek, a példakép című produkció szereplői a színház lépcsőjén fogadták a 4 éven felülieknek ajánlott előadás nézőit. Innen a Hunyadi László Kamaraterembe kísérték a kicsiket, ahol a Makkon Hízott Nagy Macának tizenharmadik malacával, a satnya, göthös Rongy Elek történetével ismerkedhettek meg az érdeklődők.
A mai programban szereplő előadások közül jegyet lehet még váltani a délben 12 órakor kezdődő Csacsifogat című előadásra, amelyet szintén a békéscsabai társulat mutat be Csíkszeredában. Az 50 perces előadást Móricz Zsigmond, Zelk Zoltán, Kányádi Sándor és Weöres Sándor verseiből, verses meséiből állította össze Csortán Zsóka rendező.
Szintén lehet jegyet kapni a békéscsabai bábszínház 14 órai előadására, a Kőszív című, Lakatos János sarkadi cigány mesemondó és Wilhelm Hauff azonos című meséje nyomán született történetére.
Csütörtökön Fabók Mancsi várja a 6 éven felüli gyermekeket A Halhatatlanság országa című előadással, erre a produkcióra délelőtt fél 11-től, majd fél 1-től is válthatnak jegyet az érdeklődők. Szintén ezen a napon délután 6 órától Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád 12 éven felülieknek mesél Kapós Böske pajzán históriájáról – erre az előadásra is vannak még jegyek.
Pénteken fél 1-től a Pisicile Nearistocrate című román nyelvű előadást nézhetik meg a kicsik, ezt követően pedig délután fél 3-tól a Magamura Alkotóműhely Dobronka cirkusz, világszám! című produkciójára vásárolhatnak jegyet a színházkedvelők.
A budapesti Kerekasztal Színházi Nevelés Központ idén két produkcióval érkezett Csíkszeredába, ebből az egyikre megüresedtek a helyek, így egy osztályközösség jelentkezhet a 7–9. osztályosok számára meghirdetett Kéksziget című előadásra. Amint arról már korábban beszámoltunk, ez a színházi formáció interaktív módon, a nézőtéren ülőket is megszólítja, bevonja az előadás menetébe, ezért a szervezők ezekre az előadásokra összeforrt osztályközösségek jelentkezését várják.
A fesztivál zárónapján, szombaton délelőtt 11 órakor szabadtéri előadásra invitálja a családokat a szervezőcsapat, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház tagjai Vitéz László Az elásott kincs történetét mutatják be a színház melletti parkban. Ezt követően pedig a Csíki Játékszín Titkos összetevők című nagyszínpadi produkciójával zárul a Lurkó Fesztivál.
Az előadásokra egységes áron 8 lejért válthatnak jegyet gyermekek és felnőttek, kivételt képeznek a 18 órakor kezdődő produkciók: ezekre 15 lej a belépő.
Pál Bíborka