„Ki kell rázzuk a zsákot teljesen”
A csatószegi kultúrház felújítási munkálatainak a befejezése és a községi köves utcák, illetve mezőgazdasági utak aszfaltozása kap hangsúlyosabb figyelmet idén Csíkszentsimonban. A községvezető szerint az idei költségvetés jelentős része a folyamatban lévő pályázatok önrészének biztosítására megy el.
A tavalyihoz hasonló értékű költségvetésből gazdálkodik idén is a csíkszentsimoni polgármesteri hivatal, a büdzsét a helyi önkormányzat képviselő-testülete március 13-án fogadta el. Kozma István polgármester szerint a hivatal kasszáját jelentős mértékben üríti a folyamatban lévő pályázatok önrészének biztosítsa.
Két ilyen nagyszabású projekt lebonyolítása előtt áll a hivatal: egyrészt be szeretnék fejezni a csatószegi művelődési ház felújítását, ennek érdekében egymillió lejt különítettek el, valamint két finanszírozási szerződést írtak alá a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségével (AFIR) a községi utcák, illetve mezőgazdasági utak modernizálására.
– Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a csatószegi kultúrháznál az építkezést, új közbeszerzést kell kiírnunk, várhatóan nyáron tudjuk elkezdeni a konkrét munkálatokat. Az utak modernizálásánál összesen hét, simoni és csatószegi köves utcának az aszfaltozására, illetve 10 km hosszúságú mezei út korszerűsítésére nyertünk támogatást. Mindkét pályázat értéke egymillió euró, viszont a műszaki tervek elkészítésének költsége az önkormányzatot terheli
– részletezte Kozma István polgármester.
A községvezető szerint az említett nagyobb horderejű projektek és mellettük a további, szintén folyamatban lévő pályázatok önköltségtételei felemészti a község költségvetésének beruházásokra fordítható 22 millió lejes szeletét.
– Ki kell rázzuk a zsákot teljesen ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a folyamatban lévő beruházásainkhoz az önrészünket
– fogalmazott Kozma István.