Két új tanintézet létesül
A 2022–2023-as tanévtől kezdődően két új tanintézet várja a gyerekeket Csíkszeredában. Mindemellett már az idén megnyitja kapuit a Márton Áron Kulturális Központ.
Jó ütemben haladnak a csíkszeredai óvodaépítkezések: jövőtől már két új létesítmény fogadhatja a kisgyerekeket. A Nagyrét utcában a városháza beruházásaként létrejövő napközibe a tervek szerint a Napocska Óvoda költözik hét napközis csoporttal, és kiegészül egy tipegő csoporttal is. Még hátravannak a belső burkolási munkák, az udvar tereprendezése, valamint a főbejárat kialakítása. Minden terem húsz kisgyermeket fogad be, így a teljes kapacitás 160 fő. A felszereltség szempontjából alapvető elvárás, hogy egységes dizájn jellemezze a belső és a külső tereket is, igazodva a csoportok nevéhez.
A Szív utcában, a műjégpálya szomszédságában felépült bölcsőde-napközinek a berendezése van még hátra, illetve a tereprendezése.
– Úgy szeretnénk kialakítani az udvart, hogy a nagyobb testvérek és a szülők is jól szórakozzanak, amíg várják a kicsiket. Szeretnénk egy tavat is létesíteni. Remélhetőleg már jövő nyáron élet is költözhet a falak közé – mondta el érdeklődésünkre az építtető római katolikus egyház képviseletében Darvas-Kozma József esperes-plébános. Hozzátette: keresztény szellemben szeretnék a gyerekeket gondozni az új oktatási intézményben.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma és a hajdani Postabank székháza között elkészült a többrendeltetésű központ. A belső munkálatokat is sikerült befejezni, már csak a területrendezés van hátra.
Mint Darvas-Kozma József mondta, az épület Márton Áron emléke ápolásának szeretne teret biztosítani, kulturális rendezvények, kiállítások állandó helyéül is szolgálna. Az engedélyeket is sikerült beszerezni, így már az idén megnyitja kapuit.
Szilágyi Dalma-Orsolya