Hogyan hat az internet és a sajtó a gyermekekre?

HN-információ
A Sapientia–EMTE Csíkszeredai Karán működő A média hatása gyerekekre és fiatalokra kutatócsoport előadói pénteken konferencián mutatták be kutatási eredményeiket, választ keresve arra a kérdésre, hogy a térségben felnőtt gyermekek és fiatalok milyen nyelvi kulturális közegbe integrálódnak az internethasználat révén. [caption id="attachment_88705" align="aligncenter" width="1000"] Biro A. Zoltán, Edvi Péter és Bakó Rozália Klára. Médiakonferencia-nyitány Fotó: Szőke Zsuzsa[/caption] Sajtótájékoztató előzte meg a konferenciát, amelyen elsőként Biró A. Zoltán – A média hatása gyerekekre és fiatalokra kutatócsoport vezetője – kifejtette, hogy a rendezvény lényeges fordulatot hordoz, amely egyrészt technikai, másrészt tartalmi. Mint mondta, egyre jobban szaporodnak a gyakorlati kérdések a szülők és pedagógusok számára, főképp arról, hogy a média milyen hatással van a gyerekekre, fiatalokra. – A szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek segítségre, tanácsadásra van szüksége ezzel kapcsolatban. Ezért is fektettünk legalább akkora hangsúlyt a gyakorlati megoldási kérdésekre, mint a tudományos eredmények ismertetésére – tette hozzá Biró A. Zoltán. Dr. Bakó Rozália Klára, a Társadalomtudományok Tanszék vezetője hangsúlyozta, hogy az egyetem és ezen belül a tanszék kiemelt figyelmet fordít arra, hogy hasznos eredményekkel szolgáljon. – Ez a kutatási program – amely 2011 óta működik a tanszéken – nemcsak kutatásokat, hanem a tanszék számára fontos kapcsolódási pontokat, fejlődési lehetőségeket is eredményezett. A munkába alap- és mesterképzéses hallgatók is bekapcsolódtak – tette hozzá. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke, aki 2011 óta ösztönözi és támogatja a kutatócsoport működését az internethasználat kevésbé vidám részéről beszélt: a gyerekek egyre kevesebbet beszélgetnek egymással és szüleikkel, keveset mozognak, kevésbé figyelnek dolgokra. Véleménye szerint az internet és a média gyakran az úgynevezett slágergyanús témákra ugrik, nem ritka, hogy rossz hírek vagy éppen álhírek terjednek, amelyeket a gyerekek sokszor elhisznek. – A miénkhez hasonló civil szervezetek is egyre többször jelzik, hogy a média hatása gyermekekre és fiatalokra – ezáltal a családokra is – egyre rosszabb és egyre inkább elhidegítik a családokat egymástól. Néha már a család hatását is túlszárnyalja és egyre nehezebb vele boldogulni – hangsúlyozta Edvi Péter. Dr. Baracsi Katalin internet­jogász, a Safer Internet Program szakértő trénere Digitális szerződés – az internethasználat szabályai a mindennapokban címmel nyitotta meg a plenáris előadásokat. Őt követte Balázs Brigitta, a Juventutti Alapítvány kommunikációs szakembere, aki a Médiatudatosság – prevenciós programok térségi tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Majd dr. Biró A. Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora a Média és szocializáció című térségi kutatás tapasztalatait mutatta be. Három szekcióban huszonnégy előadó ismertette a média- és internethasználattal kapcsolatos kutatásának eredményét. Ezzel egy időben az egyetemi könyvtárban szakmai fórum zajlott, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a médiatudatosságra, az online veszélyekre, a cyberbullyingra (internetes zaklatás), illetve a témakörben tevékenykedő személyek, szervezetek bemutatták a pozitív médiahasználattal kapcsolatos, megvalósított vagy a közeljövőre tervezett programjaikat. A konferencia végén plenárison összegezték az elhangzottakat. Szőke Zsuzsa


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!