Gálakoncert és mesterkurzus

HN-információ
Negyedik alkalommal szervezik meg a Hazulról hazaiaknak elnevezésű gálakoncertet Erdélyben, ezt követően pedig tíznapos mesterkurzust tartanak világszerte ismert komolyzenei előadóművészek. Mindkét rendezvénynek Csíkszereda ad otthont, és bár a mesterkurzusra már beteltek a helyek, Molnár Levente operaénekes közölte: további jelentkezőket is meghallgatnak. [caption id="attachment_89001" align="aligncenter" width="1000"] A főkonzulátuson szervezett sajtótájékoztatón ismertették a kezdeményezést Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Gálaest, ősbemutató és mesterkurzus alkotja a magyarországi Művészeti Alap Értékek Egyesület és a székelyföldi Class Értékeink Egyesület által szervezett nyári komolyzenei rendezvénysorozatot Csíkszeredában. Mint a szervezők tegnapi sajtótájékoztatóján kiderült: a gála június 30-án 19 órakor kezdődik a Szakszervezetek Művelődési Házában, július 1-jétől pedig tíznapos – ugyancsak hangversennyel záruló – mesterkurzus kezdődik a Nagy István Művészeti Középiskola, valamint a Vámszer Géza Népművészeti Iskola termeiben. Tóth László csíkszeredai magyar főkonzul a rendezvény kettős célját emelte ki: egyrészt magyarországi szerzők műveit mutatják be az erdélyi közönségnek, másrészt pedig a mesterkurzuson továbbképzési lehetőséget nyújtanak a komolyzenei tehetségeknek. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjének, Haáz Sándornak, valamint Molnár Levente operaénekesnek a tevékenységét méltatta: előbbi az alapoknál nyújt minőséget magában hordozó segítséget, utóbbi pedig a szakma csúcsai felé törőket támogatja. – Kivételesek a székely gyermekek. Nagyobb rivalizálási hajlam van bennük, ennek köszönhetően jutnak el a céljukhoz. Látszik rajtuk, hogy szeretve vannak – fogalmazott a gyergyóremetei származású Liszt-díjas operaénekes, Molnár Levente. Mint elmondta: a mesterkurzusra már beteltek ugyan a helyek, de aki mindenképpen meg akarja mutatni tehetségét, a tanárok szívesen meghallgatják őket is, ezért ne maradjanak távol! Bocskor-Salló Lóránt, a gálakoncert színpadi rendezője ugyanakkor kifejtette: a Virtuózok felfedezettje, Szüts Apor zeneszerzőként is bemutatkozik. A Quelque chose à la „grotesque” című, zongorára és kamarazenekarra írt műve először lesz hallható Csíkszeredában, a gála második felében. Magát a mesterkurzust is koncert zárja: július 10-én ingyenesen megtekinthető hangversenyen bizonyítanak a fiatal tehetségek. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!