Tegnap érkezett a szomorú és elkeserítő hír: életének 73. évében elhunyt lapelődünk, a Hargita egykori belső szerkesztője, Váli József (akinek egyébként 1990 után is évekig írásai jelentek meg a Hargita Népében, akárcsak a Hargita Kalendáriumban). Az ország területi-közigazgatási átszervezése nyomán megalakult új megyei lapok, köztük a Csíkszeredában megjelenő Hargita szerkesztőségnél kezdte el mintegy 48 évvel ezelőtt újságírói tevékenységét. Az indulást követően került Csíkszeredába, az akkor még 24 éves, az egyik gyergyói nagyközségben tanító fiatal tanár. Szerény, de szókimondó ember volt, tehetséges újságírónak bizonyult már a kezdet kezdetén, ugyanakkor költői, írói ambíciókkal is rendelkezett. Nem eredménytelenül, mert a 70-es években verseskötete jelent meg az akkor népszerű Forrás sorozatban. Érdeklődése jobbára a művészetekre, a közművelődésre irányult, s ilyen tematikájú publicisztikai írásaival Hargita megye határain túl is elismerésre tett szert. Szinte megszakítás nélkül, 1968-tól 1988-ig, mintegy 28 évig volt kollégája e sorok írójának, s most az elmúlt idők távlatából elmondható, hogy a sajtó, az újságírás számára viszontagságos idők során, ha kompromisszumok árán is, de érdemlegeset alkotott. Egyébként szókimondás okán tört bele a bicskája, azaz a tolla az újságírásba: ha emlékezetem nem csal, 1987 őszén írt jegyzetében megfogalmazott bírálata, valamint az „illetékeseknek” ugyancsak szemet szúró szóhasználata okán kényszerült a pályaváltásra. Az 1989-es fordulatot követően megújult lendülettel tért vissza, illetve kapcsolódott be Csíkszereda, illetve a megye politikai, társadalmi és közművelődési életébe, ugyanakkor több mint 15 évig állt a művelődésügyi minisztérium kötelékeibe tartozó, a jelenlegi megnevezése szerint, a Hargita Megyei Művelődésügyi Igazgatóság élén. Érdemleges tevékenységet fejtett ki e tisztségében is, aktív szerepet vállalva többek között rangos művelődési rendezvények megszervezésében, kiadványok megjelentetésének támogatásában. Az utóbbi években visszavonultan élt, úgy is fogalmazhatnánk, elzárkózott a külvilágtól, a Gyimesekbe költözve onnan nemigen mozdult ki. Talán elfáradt, belefáradt… Most pedig véget ért az eseményekben, megpróbáltatásokban bővelkedő újságírói, költői, közírói és közművelődés-szervezői, több mint 40 éves pályafutása. Mi, azok, akik 1968-ban vele együtt szerkesztettük az egykori megyei napilapot, a Hargitát, nem tehetünk egyebet, minthogy fájó szívvel búcsúzzunk tőle és szomorúan nyugtázzuk: egyre kevesebben vagyunk, akik még felidézhetik a közös múltat. Nyugodjál békében, Jóska! Hecser Zoltán