Hirdetés

Felügyelt lakások időseknek

HN-információ
A Gyulafehérvári Caritas heteken belül megnyitja Csíkszeredában a nyugati mintára működő házat, amelyben állandó felügyelet mellett élhetnek a beköltöző idősek. A Szék út 55. szám alatti telken emelt házban főként időskori elbutulással demenciában és Alzheimer-kórban szenvedő személyeket fogadnak, a szolgáltatás államilag nem támogatott, a gondozásra havi hozzájárulást kell fizetni. [caption id="attachment_73939" align="aligncenter" width="1000"] A gondozásra szoruló idősek készülő otthonát mutatja Péter György, a Caritas ágazati igazgatója. Szükség és megoldás Fotó: László F. Csaba[/caption] Évek óta visszatérő problémát jelent a megyeszékhelyen, hogy nincs államilag támogatott idősek otthona, ezért az egyedülálló idős és beteg személyek magukra maradnak, a hozzátartozók nem találnak gondozót, aki vállalná az érintettek állandó ellátását. Egyedül a Gyulafehérvári Caritas idősgondozó szolgálata nyújtott eddig is segítséget az idősek gondozásában, a súlyosabb betegek, állandó felügyeletet, ellátást igénylő személyek esetében azonban ez nem elegendő. – Mivel az elmúlt időszakban senki nem tett konkrét lépést a probléma megoldására, úgy gondoltuk, cselekednünk kell. Államilag támogatott öregotthont nem tudunk működtetni, ezért nyugati mintára, idősek számára kialakított felügyelt lakásokat hoztunk létre – mondta lapunknak Péter György, a Caritas szociomedikális részlegének igazgatója. Az igazgató szerint a szolgáltatásért havonta körülbelül 3 ezer lejt kell fizetni, viszont azok a demenciával, Alzheimer-kórral diagnosztizált személyek, akik itt laknak majd, nem veszítik el az államtól kapott rokkantsági nyugdíjukat, illetve gondozási segélyüket. – Mivel ez nem államilag támogatott ház, az idősek megtarthatják a számukra korábban megítélt állami támogatást, juttatást, a hozzátartozók pedig ebből és a nyugdíjból ki tudják fizetni a ház költségét – jegyezte meg. Az épülethez nagyjából 30 hektáros zöldövezet tartozik, ennek a rendezését, illetve a ház külső festését a következő időszakban kezdi el a Caritas, gyümölcsfákat ültetnének és veteményeskertet is terveznek, ami mozgáslehetőséget biztosítana a még fennjáró időseknek. A ház tizenhat férőhelyes, a szobákban két-három személyt tudnak elszállásolni, minden szobához tartozik egy tágas fürdő, a lakóknak – amennyiben szükségük van rá – a Caritas képzett személyzete nyújt egészségügyi ellátást, emellett pedig állandó felügyeletben és teljes ellátásban, ápolásban részesülnek az itt lakók. Az épületben nagy, közös konyha is van, így a tevékenyebb bentlakók közös vacsorákat, főzéseket szervezhetnek, emellett különböző tevékenységeket is szeretne majd biztosítani a szociális tevékenységgel foglalkozó szervezet. A bentlakókat bármikor meglátogathatják a hozzátartozók, igény esetén a családi és egyházi ünnepekre haza is vihetik magukkal az időseket. Hivatalosan a ház augusztusban kezdi el működését. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!