Hirdetés

Fejlődik az infrastruktúra

HN-információ
Kis lépésekben, de a jövő szempontjából nagy jelentőségű fejlesztésekben gondolkoznak Csík­szenttamás helyi önkormányzatánál. Prioritást élvez az aszfaltozás, amelynek hamarosan nekifognak, és az új polgármester elképzelései szerint mandátuma végére a falu összes utcáját szilárd burkolat borítja majd. A község lakóinak komfortérzetéhez azonban nemcsak az utak jó állapota, hanem a csatornázás és az ivóvíz-szolgáltatás is hozzájárul. [caption id="attachment_34380" align="aligncenter" width="1400"]Jó úton lehet majd hazatérni a Bodega utcában is. Mandátumnyi munka Fotó: László Róbert Jó úton lehet majd hazatérni a Bodega utcában is. Mandátumnyi munka Fotó: László Róbert[/caption] Azon önkormányzatok, amelyek a Felcsíki Önkormányzati Fejlesztési Társulás tagjai, már 2009-ben elhatározták, közösen pályáznak az utak aszfaltozására az Országos Vidékfejlesztési Alapnál. Be is nyújtották iratcsomójukat, azonban a pályázat várólistára került, mert nem volt elegendő pénz rá. A fejlesztési társulás 2015-ben újból pályázott, ezúttal sikerrel jártak, és 5 millió eurós támogatást nyertek. Csíkszenttamás önkormányzata már alá is írta a csíkszeredai ING Service Kft.-vel a kivitelezési szerződést, a községben elvégzendő munkálatok 1 millió 300 ezer euróba kerülnek. – A munkálatok Dánfalván és Madarason már elindultak, és két-három héten belül Szenttamáson is elkezdődnek. A pályázatnak köszönhetően 6,6 kilométert aszfaltoznak le, ezzel a falu útjainak több mint 60 százalékát sikerül burkolattal ellátni. Ezek a munkálatok egyébként éppen a megfelelő időben kezdődnek, hiszen a faluban már végeztünk az ivóvízhálózat, illetve a szennyvízhálózat lefektetésével, ezért az új aszfaltot már nem kell feltörni ezek miatt – ismertette a helyzetet Kedves Róbert polgármester. A felcsíki szennyvízhálózat építése tehát megtörtént, a Csíkmadaras területén található regionális szennyvíztisztító már működőképes, tette hozzá Kedves. Most a lakosokon a sor, hogy megkössék szerződéseiket a szolgáltató HARVÍZ-zel. Csíkszenttamáson, az Imecsek szerén is okozott károkat a nyár eleji árvíz, ezt az útszakaszt támfalakkal erősítik meg, ugyanakkor a Bábaszó-patakon átvezető hidat is megjavítják, a munkálatok elvégzésére a kormány 180 ezer lejt utalt ki a községnek. Az utóbbi évek egyik legfontosabb megvalósítása volt a Marosfőre vezető több mint 10 kilométer hosszú mezei út építése. A helyi tanácsosok már akkor folytatni szerették volna a mezei utak építését, ezúttal a Csíkszentmihály községhez tartozó Lóvészen át Gyimesfelsőlokig, de nem találtak partnerre ebben a két másik település vezetői között. Kedves Róbert szerint ennek megvalósítására újra remény mutatkozik, mivel mindkét településnek új polgármestere van. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!