Ő maga így vallott e minőségeiről: „Rendszerint éppen annak érzem magam, amit pillanatnyilag végzek. Ihletett pillanataimban költőnek szeretném tudni magam; viszont amikor történeteket mesélek, írónak; ha véleményemnek próbálok illő formát találni, akkor publicistának; a legtöbbször viszont a szerkesztő szerep jutott ki nekem az életben, annak örömeivel és sárkányaival kellett megbirkózni évtizedeken át. E sárkányok amúgy rendkívül makacs küzdő felek: nehezen eresztenek.”

Nehezen eresztették ezek a sárkányok, de végül eleresztették: szombaton öröklétre szenderült e rendkívül termékeny alkotó. Életútja ismert a különböző lexikonokból: 1941. július 29-én született Kolozsváron, édesapja Cseke Vilmos matematikus, egyetemi tanár volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte 1957-ben, magyar irodalom szakos tanári diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. A diploma megszerzése után az Ifjúmunkás szerkesztőségében dolgozott belső munkatársként, 1968 és 1979 között a lap főszerkesztői tisztségét töltötte be, később, 2003-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig az Előre, majd annak jogutódja, a Romániai Magyar Szó munkatársa volt. 1963-ban kötött házasságot Kerekes Ilonával, három gyermekük – két fiú és egy lány – született.

Publicisztikai és kritikai írásaival hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek elején, Déli harang címmel 1967-ben jelent meg Forrás-kötete.

Ezt követte mintegy félszáz verses kötete, publicisztikai gyűjteménye, prózai kötete, riportkönyve, regénye, portrékönyve és olvasónaplója. Számos könyvet digitalizált, hozzáférhetővé, könnyebben elérhetővé téve a nagyközönség számára.

A fordítói munkássága is jelentős, több fordításkötete jelent meg román szerzőktől.Nyugdíjas éveit Csíkszeredában töltötte, rendkívül aktívan: írt, szerkesztett, olvasóklubot vezetett, rendszeresen frissülő blogjában élénk figyelemmel követte és dokumentálta a térség irodalmi-kulturális történéseit. Az összefüggéseket kereste és tárta fel. Mint ő maga vallotta egyik beszélgetésünk alkalmával, érdeklődése „előszeretettel fordult a könyv, az olvasás, az engem foglalkoztató nagy alkotók, pályatársak, művészi jelenségek, művek emberi, társadalmi háttere felé”. Határozott véleménye volt az újságírói, szerkesztői munkáról, mindenek fölé helyezve a hitelességet, a leírt szó felelősségét. A már idézett beszélgetésben fejtette ki: „életünk problémái, igazságai, ellentmondásai hiteles értelmezésre szorulnak. Az újságíró nem lehet csupán két lábon járó mikrofon: állásfoglalása, összefüggésekre rávilágító képessége, felkészültsége és erkölcsi hitele az, ami értéket teremthet cikkeinek. Az emberek szívesen követik az újságírói véleményeket, állásfoglalásokat – ezért is kétszeresen bűn velük visszaélni!”

Cseke Gábor immár egy másik, népes szerkesztőség tagja lett, ott birkózhat majd a szerkesztői szerep örömeivel és sárkányaival, noha e sárkányok „rendkívül makacs küzdő felek: nehezen eresztenek”.