Tamás Márton az új világ kezdetén, 1991-ben érkezett hozzánk, Csíkszenttamásra. Madéfalvi születésűként értette, érezte és tudta a csíki ember gondolkodását, így hamar elnyerte hívei szeretetét. 
Egykori hittanosai még jól emlékeznek azokra a tanulságos történetekre, amelyeket gyakran megosztott velük. Egyik alkalommal elmesélte édesapja halálának történetét. Mindössze négy éves volt, amikor atyja halálos ágyán feküdt. Mint mondta, akkor nem sokat értett abból, ami történik, viszont jól emlékszik édesapja utolsó mondatára: „Fiam, fogadj szót, és légy jó!” 
Tamás Mártont sem az árvaság, sem a kommunista hatalom nem kímélte. Elbeszélései szerint az adventi róráték után diákként gyakran behívták a tanáriba, ahol jó esetben csak korholást kapott azért, mert részt vett a szentmisén, de időnként pofonoktól volt piros az arca. 
A pályaválasztásakor gyakran azon morfondírozott, hogy mozdonyvezető vagy éppen lelkipásztor legyen. Utóbbit választotta.

Csíkszenttamásra érkezése után igazi vezetőként irányította híveit. Szolgálatának idején az építkezést tartotta legnagyobb feladatának. A „beruházások” közül is kiemelkedett Isten egyházának építése. 23 évnyi csíkszenttamási szolgálata idején többek között felújíttatta és kibővíttette a plébániaépületet és a harangozói lakást, szintén felújíttatta a hittantermet, majd ravatalozó kápolnát építtetett és folyamatosan gondoskodott az egyházi tulajdonban lévő Csonkatorony, illetve a Szent Anna-kápolna állagának megóvásáról. A felsorolt nagyobb megvalósítások mellett mindig vigyázott az egyház kisebb javaira is, de mint említettük Isten országának földi építését, a lelki javakban való gyarapodást tartotta a legfontosabbnak. A rendszerváltás hozta új világ kihívásaival erős és határozott módon, bátor és kitartó munkával vette fel a harcot. Betegségei ellenére is tartotta a lelket a megfáradtakban, építette a közösséget, közvetlenségével és humorával gyakran mosolyt csalt hívei arcára. A rend és a fegyelem őreként szóvá tette a hanyagságot, de kompromisszumkészségét mi sem bizonyítja jobban, hogy bármilyen helyzetben sikerült megtalálni a közös, jó és felelősségteljes megoldást. 
Nyugdíjas éveiben imáival és jó tanácsaival is segítette az egyházközség híveit. Tudta, kinek mikor van névnapja, ki mikor házasodott, kit, mikor temettek. Jó pásztorként a székelyudvarhelyi papi öregotthonból terelgette nyáját. 
Petőfi Sándor István Öcsémhez című versének soraival mondjuk: „Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég…” 

Meg is mutatta… 

Isten fizessével (ő maga is így köszönte meg a dolgokat) köszönjük az értünk szívvel-lélekkel végzett áldozatos munkáját! 
Talán, ha még szólhatna hozzánk, ugyanazt mondaná, mit édesapja mondott egykor neki: „Fiam, fogadj szót, és légy jó!”

A Jóisten adjon neki örök nyugodalmat! Búcsúznak tőle csíkszenttamási hívei!