Akik a dolgok mögé láttak
Díjátadó gálán jutalmazták szombat este Madéfalván a „Láss a dolgok mögé” elnevezésű videópályázat résztvevőit.
A Madéfalva Község Polgármesteri Hivatala által meghirdetett versenyre – amelynek főtámogatója a Magyarság Háza volt – több mint két tucat, 5–12. osztályos diák által készített pályamunka érkezett Székelyföld, Erdély számos településéről. A néhány perces videókban a hangsúly azon volt, hogy tud a szimbolikus értékű madéfalvi Siculicidium-emlékmű összekovácsolni egy közösséget, milyen jelentősége van annak, hogy a világban szétszóródott székelyek számára létezik egy biztos pont az összetartozás és az ellenállás jelképeként.
A madéfalvi Amadé Panzióban megtartott gálán számos pályázó diák, azok kísérő szülei, tanárai vettek részt.
Teremtsünk otthont magunknak
A megjelenteket Szentes Csaba polgármester köszöntötte, aki beszédében ugyancsak az összefogás fontosságára fektette a hangsúlyt. Megjegyezte, hogy a veszedelem után a székelység egy része elvándorolt, de sokan itthon is maradtak, és mindegy, hogy hová sodor a történelem vihara bennünket, a lényeg, hogy otthont teremtsünk magunknak. Példaként említette a Bukovinába vándorlott székelységet, akik később a Bácskába, majd Tolnába települtek.
Az elöljáró üdvözölte a jelen lévő Szőcs Attila zsűrielnököt, a verseny ötletadóját, a Sapientia – EMTE adjunktusát, valamint a főtámogató Magyarság Háza igazgatóját Csibi Krisztinát, aki bukovinai székely származása révén lelkileg is kötődik a csíki településhez. Az igazgatót elkísérte édesanyja, Csibi Gizella is, aki a napokban töltötte be 81. életévét.
Közös fotó, vacsora
A pályaműveket, amelyeket a diákok csapatokban készítettek el, a zsűri több kategóriában – legkreatívabb, legnézettebb stb. – díjazta évfolyamonként, értékes ajándékcsomagokkal jutalmazva az alkotókat, akik Székelyföld számos településéről, Csíkszeredából, Madéfalváról, Csíkkozmásról, Csíkszentgyörgyről, Csíkmenaságról, Csinódról, Karcfalváról, Marosvásárhelyről, de még a Partiumból, Nagyváradról is jöttek.
A zsűri a diákokat felkészítő pedagógusokat is jutalmazta, Páll-Kasza Vincét, Csíkszentgyörgy község általános iskoláinak tanárát, valamint Szabó Csabát, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola történelemtanárát.
A díjak, emléklapok kiosztását követően a fiatalok közös fotót készítettek a madéfalvi emlékműnél, majd az ünnepi vacsora alatt levetítették a kisfilmeket, amelyeket a Madéfalva Község Facebook-oldalon továbbra is megtekinthetnek az érdeklődők.